Boateng: “Ha szükség van rám, én ott leszek”

Kevin-Prince Boateng a Milan Channelnek elismerte, hogy nehéz neki a padon, de a csapat a legfontosabb számára.

A ghánai középpályás október óta készül együtt a csapattal, miután a Schalke 04 vezetői felbontották a szerződését. Ezt követően a Milan télen egy féléves szerződést kínált neki és jó teljesítmény esetében a klub ezt automatikusan meghosszabbítaná neki. Azonban a 29 éves játékos mindössze 256 percet töltött a pályán a bajnokságban és az Olasz kupában.

“Jelenleg ez a szerep jut nekem ami számomra is nehéz egy kicsit. Mindig is hős és kezdő szerettem volna lenni. Személy szerint ez egy kicsit nehéz időszak számomra, de a csapat a legfontosabb. Nem vagyok érettebb, inkább már tapasztaltabb, sokkal mint korábban. Ez azonban nem jelent mindig előnyt. Sokszor nem játszottam tiszta fejjel, csak kimentem és azt csináltam, amit én akartam. A csapat magára talált még ha most egy kicsit bizonytalan is a helyzet, de ez normális. Az emberek azt mondják, hogy nem vagyunk egységes csapat, de én garantálom, hogy azok vagyunk.” – mondta Prince.

Ezt követően beszélt egy kicsit Sinisa Mihajloviccal való viszonyáról.

“Egy edzőnek előny, ha olyan játékosai vannak, akik több pozícióban is bevethetőek. Most trequartista nélkül játszunk 4-4-2-ben, amiben második csatárként is tudok játszani. Beszéltem az edzővel és elmondtam neki, hogy 100%-os állapotban vagyok és szeretnék játszani. Coppa Italia döntő? Nincs szükség a beszédre az a lényeg, hogy a végsőkig felkészüljünk. Ha szükség van rám, én ott leszek.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS