Boban: “Lehetetlen lett volna nemet mondani”

Zvonimir Boban nagyon boldog, hogy visszatérhetett szeretett klubjához és elmondása szerint lehetetlen lett volna nemet mondania Paolo Maldini hívására. Elmondása szerint a döntéskor a szívére és a szenvedélyére hallgatott.

Pénteken a Milan hivatalosan is bejelentette Boban visszatérését, aki csatlakozott a klub vezetőségéhez. A horvát szakember három éven keresztül dolgozott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) és nem tudott nemet mondani a Milannak.

“Nagyon örülök, hogy visszatérhetek szeretett Milanomhoz és hozzájárulhatok ahhoz, hogy a klub visszatérjen oda, ahová tartozik. A Milannak egy vezető és győztes klubnak kell lennie. Magam részéről mindent bele fogok adni az ügyért és a Rossoneri színekért. Amikor Paolo felhívott telefonon, hogy érdeklődjön az elérhetőségem felől, rögtön az autómba ültem az éjszaka közepén és a milánói házához mentem. Miután beszéltem Ivan Gazidisszal és a tulajdonossal, minden nyilvánvalóvá vált számomra és most itt vagyok. A városomban, a klubomban, amelyet imádok és abban az országban, amely nagyon sokat adott nekem. Remélem, hogy vissza tudom fizetni a bizalmat. Szeretnék köszönetet mondani Gianni Infantinónak, aki ugyan Inter szurkoló, de egy igaz barát és megértette, hogy ez a hívás hasonló volt ahhoz, mint amilyet három évvel ezelőtt kaptam. Lehetetlen lett volna nemet mondani. Forza Milan!” – Boban szavai a visszatérése után.

“Mindig hálás leszek Gianni Infantinónak, hogy 2016-ban a megválasztása után lehetőséget adott nekem. A botrányok után a FIFA visszanyerte méltó rangját. Nagy megtiszteltetéssel tölt el és kiváltságosnak érzem magam, hogy ebben a munkában én is részt vehettem és hozzájárulhattam a komoly változásokhoz. Örömmel tölt el, hogy számos projektben vezetői szerepet töltöttem be. Ez nem valósulhatott volna meg az elnök és a csodálatos kollégák támogatása nélkül, akik elkötelezték magukat a labdarúgás mellett.”

“Rendkívül nehéz elhagyni a FIFA-t, de a döntés meghozatalánál a szívemre és a szenvedélyemre hallgattam. Ugyanúgy, mint amikor néhány évvel ezelőtt elfogadtam a kihívást és csatlakoztam a FIFA-hoz.”

“A Milan a családom, Milánó a városom és Olaszország az otthonom. Alig várom, hogy segítsek ennek a dicsőséges klubnak, amely nagyon sokat jelent számomra.”

A bejelentés szerint Boban a Milan sportrészlegének koordinálásáért és felügyeléséért lesz felelős és szorosan együttműködik Gazidisszal illetve Maldinivel.

LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK A MILAN HÁZA TÁJÁRÓL

Forrás: www.acmilan.hu – RSS