Boda Gábor: „Sok nehéz helyzetben is felül tudtunk kerekedni!”

Egy nehézségekkel teletűzdelt 2020-as esztendőt értékelt a Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) elnöke. Beszélt az év pozitívumairól és negatívumairól, valamint a 2021-es év legfontosabb feladatairól.

Minden sportág életébe beleszólt a koronavírus-járvány 2020-ban. És ez így volt az amerikai futball esetében is. Azonban a tojásfoci nem állt le annak ellenére, hogy az egyetemi világbajnokság elmaradt és a válogatott sem tudta lejátszani összecsapásait. A bajnokságok azonban elindultak. Igaz, a tavaszi rajt őszre tolódott el és csak a Divízió I. és II., illetve az utánpótlás viadalok voltak megtartva. Ettől függetlenül remek mérkőzéseket láthattak a helyszínekről vagy akár livestreamen keresztül a szurkolók.

Megvoltak ugyan a nehézségek, de a pozitívumok is. Boda Gábor, a MAFSZ elnöke is így vélekedett. 2021-ben pedig szerinte a legfontosabb, hogy minden újra a régi mederben folyhasson tovább.

Fotók: Derencsényi István, DigitalSport

Magyar Amerikai Futball Szövetség: Nehéz ezt az évet értékelni a koronavírus-járvány miatt, de nagy öröm számunkra, hogy volt amerikai futball élet. Mennyire fontos a szövetség számára, hogy a pandémia ellenére is voltak mérkőzések?
Boda Gábor: Nagyon fontos volt a MAFSZ-nak, hogy a nehézségek ellenére is el tudjuk indítani a bajnokságot. Ezzel nem hagytuk, hogy elsorvadjon a bajnokság és megmaradjon a folytonosság.

MAFSZ: Milyen szervezési nehézségekkel kellett a szezon során megbirkózni?
BG: Sajnos sok csapat nem tudott edzéseket tartani, ezért a nevezők száma is kevesebb volt a szokásosnál. Adódtak olyan problémák is, hogy a versenykiírás után az utolsó pillanatban lépett vissza csapat, illetve, hogy a fertőzések okán kellett félbeszakítani a versenysorozatot. Eleinte még volt mozgásterünk a versenynaptárban, de később a szabad időpontok is leszűkültek, és a meccsek áthelyezése is nehézségekbe ütközött. Emellett a bevethető bírók száma csökkenő tendenciát mutatott. Így a végére már szinte lehetetlenné vált a logisztikázás, a meccsidőpont-változtatás. A visszalépett csapatok miatt volt, ahol a csoportmérkőzéseken is változtatni kellett, nem beszélve a rájátszásról.

1-12

MAFSZ: Emellett a csapatok számára miért volt fontos, hogy elindulhattak a bajnokságokban?
BG: Nyilván az egyesületeknek is mozgásban kell tartani magukat, ha túl akarják élni a pandémiát, komolyabb probléma nélkül. Fontos volt számukra, hogy ne veszítsék el a játékosaikat és anyagilag is talpon tudjanak maradni.

MAFSZ: Mit jelentett az, hogy utánpótlás szinten is voltak bajnokságok?
BG: Az utánpótlásprogramok tovább tudtak menni, és így nem lesz nagy törés talán az egyesületeknél. Az utánpótlás nemcsak az egyesületek, de a szövetség jövője szempontjából is kiemelten fontos. Nem véletlenül évek óta többszintű támogatással próbáljuk az utánpótlás-nevelést erősíteni.

124278525_3608778735846289_1318677139478512565_o

MAFSZ: Talán a legfájóbb pont idén az egyetemi világbajnokság elmaradása. Mit adhatott volna az országnak az a torna, és lehet-e arról szó, hogy Magyarország esetleg bepótolhatja a megmérettetést?
BG: Egy sportági szövetség életében a legnagyobb mérföldkő, ha világjátékot tud rendezni. Ez az egyetemi világbajnokság nemcsak a számunkra, de a csapatoknak, játékosoknak és helyszínt biztosító Székesfehérvár városának is fontos mérföldkő lett volna. A jó ideje készülő játékosok és edzők sok munkát és energiát tettek a felkészülésbe, mi pedig nem kevés pénzt és támogatást. De talán a legnagyobb veszteség a sportág számára, hogy elvesztettünk egy olyan nagyszerű lehetőséget a népszerűsítése, amit ez az esemény jelentett volna. Nem tudjuk, hogy alakul a jövő, dolgozunk azon, hogy ne veszítsük el ezt a lehetőséget

MAFSZ: Nyilván voltak negatívumok a szezon során, amit a járvány okozott, de összességében mik a 2020-as év legfontosabb tapasztalatai?
BG: A legfontosabb, hogy életben tudtunk maradni egy ilyen nehéz helyzetben is. A sport fontossága és óriási szerepe az ember életében most is megmutatkozott. Sok nehéz helyzetben is felül tudtunk kerekedni! Köszönet ezért a csapatok vezetőinek, edzőinek, a játékosoknak, a bíroknak és legfőképpen a szurkolóknak, akik kitartottak.

128143088_3667210213336474_3595304322123202925_o

MAFSZ: A hírek szerint egy jobb év várható majd 2021-ben. A MAFSZ-ra milyen megoldandó feladatok várnak a hazai fronton és válogatott szinten?
BG: Nem a szövetség a legnagyobb kérdés, hanem az egyesületeink. Az ő talpon maradásuk a fő cél. Most ezen kell dolgoznunk és megpróbálni visszaállítani mindent a régi kerékvágásba.

Forrás: http://mafsz.org – RSS