Bohus Richárd: Kár lenne tagadni, én rontottam el!

A 4×100-as férfi gyorsváltó az 5., míg a női a 8. helyen végzett a Duna Arénában a vizes világbajnokságon. A futamok után a váltók tagjai, köztük Milák Kristóf, illetve a saját bevallása szerint hibázó Bohus Richárd is nyilatkozott az interjúfolyosón.

Bohus Richárd (fotó:archív)

Németh Nándor szerint nagyon jó volt a hangulat.

„Már alapból egy plusz energiát adott. Ugye én kezdtem, és már menni is akartam, amint meghallottam a közönséget. Egész jó időt is tudtam úszni így rögtön már délután, úgyhogy egy jó csatát vívtunk a többiekkel, mindenki megtett mindent, ami benne volt, ez ennyi volt most.”

Bohus Richárd magát hibáztatta, hogy nem jött össze az érem.

„Zseniális volt a hangulat, 2017-et idéző. Nyilván kevesebb emberrel, de nagyon jó volt. Ezt most én rontottam el, kár tagadni, ilyen is van. Máskor mindig hoztam, most kevés volt az idő, felkaptak a hullámok, onnantól vége volt. Mikor láttam, hogy a srác kezd elmenni tőlem, akkor jött a hullám is.”

Milák Kristóf sem győzte dicsérni a közönséget.

„Itthon vagyunk, nagyon élveztük. Amikor bejöttem reggel vagy délután is, abban a pillanatban kirázott a hideg. Szóval nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki eljött és el fog jönni, nemcsak az én számomra, hanem bárki máséra is. Tényleg hatalmas erő van bennetek, nagyon szépen köszönjük a támogatást, és várunk benneteket.”

(nso.hu)