Boldogan a célban

Boldogan a célban

Klausz Kristóf – Kecskeméti Balázs

Renault Clio R3 – KLAUSZ Motorsport

ERC Rally Liepaja 2014 – Lettország

2014.01.31-02.02

 

 

Beszélgetés Klausz Kristóf autóversenyzővel a Rally Liepaja után.

 

Kedves Kristóf!

Először is nagyon örülök, hogy sikeresen célba értetek ezen a túlélő túrán.

 

Figyeltem a gyorsok idő eredményeit, fokozatosan javítottatok az addigi teljesítményeteken. Minek is köszönhető ez?

– Így, hogy az autóval egyre több km-t megyek, egyre magabiztosabban tudom vezetni, valamint a Balázzsal is egyre nagyobb az összhang. Emellett a pályákon az első gyorsokon levő hótakaró fokozatosan kemény murvás talajjá változott, amivel megnőtt kicsit a tapadás.

A 12 gyors mennyire vette ki az erőt belőled, miként tudtál fejben ott lenni és szépen beterelni a célba a Clio-t?

– Sokkal könnyebben mentünk végig a verseny folyamán mint a Jänner Rally-n. Elkezdtem komolyan sportolni, edzésekre járni és mint tapasztaltam, ez megkönnyítette nagyban a koncentrálást a gyorsokon. Már az éjszaka is tempósan haladtunk, sőt az időkön is tudtunk javítani.

Voltak-e kalandjaitok, és ha igen hogyan oldottad meg?

– Párszor előfordult, hogy kijöttem a nyomvonalból és akkor nagyon megúszott az autó. Eleinte nehéz volt megszokni, hogy nagygázzal menjek tovább (ellentétben a BMW-vel), de ezt is folyamatosan tudtam fejleszteni és később már reflexből jött.

Mennyire tetszett ez a verseny, mivel volt másabb mint a Jänner?

 

– Véleményem szerint könnyebb verseny volt, mert majdnem egyfajta talajon tudtunk versenyezni és nem voltak váratlan dolgok, legalábbis tapadásban. Ami ezt a versenyt nagyon megnehezítette az a hideg volt.

Ha lehetne, mi az amit másképp csinálnál ha újra rajtolhatnál?

– Szerintem nagy részt jó döntéseket hoztunk, esetleg a széles szöges gumi helyett megpróbálnám a keskenyet, amit a többi kategóriatárs használt. És így utólag bátrabban beleereszteném az autót pár kanyarba és nagyobb tempóval kezdeném a versenyt, mert mint kiderült elbírja.

 

Köszönet a támogatóinknak!

 

– Hajósi Miklós –

www.hajoka.hu

 

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Megosztás:
Share: