Bologna-Milan 1-1: Játékos statisztikák

A Milan 1-1-es döntetlennel zárta a 30. fordulót az olasz bajnokságban és egy cikk erejéig összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat a mérkőzésről.

A piros-feketék 30 forduló alatt 53 ponttal továbbra is a negyedik helyen állnak a tabellán, a mérleg 15 győzelem, 8 döntetlen és 7 vereség, valamint 49 rúgott gól és 37 kapott gól. Két pont az előny az ötödik Inter előtt, továbbá három pont a hátrány a harmadik Romával szemben.

Legutóbb 20 évvel ezelőtt, 2003 tavaszán fordult elő a Milan háza táján, hogy az edző legalább 10 helyen módosított a kezdőcsapaton két tétmeccs között. Akkor Carlo Ancelotti volt az edző, aki 11 poszton változtatott a Piacenza ellen a Juventus elleni BL-döntő előtt.

A Milan a legutóbbi 5 bajnoki mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, nevezetesen április elején a Napoli ellen 4-0-ra, ezen kívül három döntetlen és egy vereség a mérleg. A csapat a megszerezhető 15 pontból 6 pontot szerzett és 9-et hullajtott el.

A Rossoneri a legutóbbi 15 bajnoki mérkőzésén veretlen a Bologna ellen, a mérleg 12 győzelem és 3 döntetlen.

Aster Vranckx a második olyan játékos a Milanban, aki 2002-ben született és a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára a Serie A-ban. Rajta kívül Lorenzo Colombo büszkélkedhet ezzel, aki 2020 októberében a Spezia ellen volt kezdő.

A hárompontos rendszer bevezetése óta először fordult elő, hogy egy csapatban kettőnél több belga játékos szerepelt a kezdőcsapatban egy Serie A-mérkőzésen. A Milanban a Bologna elleni bajnokin egyszerre négy belga nemzetiségű játékos volt a kezdőben, nevezetesen Alexis Saelemaekers, Aster Vranckx, Charles De Ketelaere és Divock Origi.

Fodé Ballo-Touré és Tommaso Pobega mutatta be a legtöbb sikeres szerelést a csapatból.

Pobega nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a Milanban a Bologna ellen.

MECCS STATISZTIKÁK:

51% LABDABIRTOKLÁS 49%
6 LÖVÉSI KÍSÉRLET 19
2 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 5
1 GÓLOK 1
3 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 9
1 BLOKKOLT LÖVÉSEK 5
0 KAPUFA 0
352 PONTOS PASSZOK 328
81% PASSZPONTOSSÁG 84%
2 SZÖGLET 6
1 LES 2
4 VÉDÉS 1
12 SZABÁLYTALANSÁG 17
3 SÁRGA LAP 4
0 PIROS LAP 0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L CS SZ SP % KP MP MF HI
MAIGNAN 90 17 89 5(3)
FLORENZI 57 2(1) 1(0) 2 21 75 2 5(3) 1(1) 6(1)
KALULU 90 1(0) 1(1) 56 90 3(2) 6(4)
THIAW 81 1 48 87 2(1) 4(3) 7(5)
BALLO-TOURE 90 2(1) 5(4) 4 30 81 2 15(11) 5(3) 5(2)
VRANCKX 90 2(0) 4(1) 29 81 10(1) 2(0) 2(0)
POBEGA 90 4(1) 4 37 76 12(5) 2(1) 10(5)
SAELEMAEKERS 57 2(0) 3(1) 1 17 100 1 5(2)
DE KETELAERE 70 3(1) 1 12 100 1 12(3) 1(1)
REBIC 90 2(1) 5(2) 1 9 64 1 15(6) 1(0) 2(0)
ORIGI 70 2(1) 1 9 69 1 2(1) 2(2)
CALABRIA 33 1(0) 1 6 75 1 2(1) 1(1) 1(0)
BRAHIM 20 1(0) 10 100 1(0)
LEAO 20 3(0) 1 10 91 2 4(1)
MESSIAS 33 9 90 2 2(0) 1(0)
GABBIA 9 8 100

jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | GP – gólpassz | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | SP – sikeres passzok | P% – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

  1. POBEGA – 11,76 KM
  2. VRANCKX – 11,35 KM
  3. REBIC – 10,64 KM
  4. KALULU – 10,52 KM
  5. BALLO-TOURÉ – 10,21 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

  1. LEAO – 33,55 KM/H
  2. MESSIAS – 33,52 KM/H
  3. REBIC – 33,46 KM/H
  4. ORIGI – 33,15 KM/H
  5. BALLO-TOURÉ – 32,70 KM/H

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ