Bologna-Milan 1-2: Játékos statisztikák

Egymást követő két vereség után a Milan visszatért a győzelem útjára, miután idegenben 2-1-re nyert a Bologna otthonában. A csapat klubrekordot döntött, folytatta kiváló idegenbeli szériáját, továbbá megőrizte első helyét a tabellán.

A Milan 20 fordulót követően 46 ponttal az első helyen áll a Serie A-ban, a mérleg 14 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség, valamint 41 rúgott és 23 kapott gól. A csapatot az első forduló óta egyetlen együttes sem tudta letaszítani az élről pontszámban.

Egyedülálló idegenbeli szériában van Stefano Pioli együttese, ugyanis az eddigi mérleg 10 meccsen 9 győzelem illetve 1 döntetlen. A csapat a megszerezhető 30 pontból 28-at gyűjtött be.

A klub története során először fordult elő, hogy a Rossoneri egymást követő 20 idegenbeli meccsen vette be az ellenfél kapuját a Serie A-ban. Az eddigi rekord 19 meccs volt, amelyet 1992 és 1993 között sikerült elérni.

A Napoli (2017/18) és a Juventus (2018/19) után a Milan lett a harmadik olyan csapat, amely egy szezonban az első 10 idegenbeli meccséből 9-et megnyert a Serie A-ban.

Theo Hernández révén a Bologna elleni meccsen a Milan a 16. kapufáját lőtte az idei szezonban – ez nem csak Olaszországban, hanem az európai topligákban is kiemelkedő.

A milánói együttesnek a Bologna elleni bajnoki első félidejében 8 kaput eltaláló lövése volt. Ehhez hasonló 2010 októbere óta (Milan-Parma) nem fordult elő.

Ebben a szezonban 14 büntetőt ítéltek a Milan javára a Serie A-ban, ebből 10 alkalommal gól született, ami több mint 70 százalékos hatékonyságnak felel meg. A piros-feketék után a Juventus, a Roma és a Sassuolo jön a rangsorban 5 büntetővel.

Gigio Donnarummát választották a mérkőzés MVP-jének. A 21 éves olasz kapus 4 védést mutatott be a meccsen, beleértve 3 hatalmas ziccer hárítását.

Calabria nevéhez fűződik a legtöbb sikeres szerelés a Serie A aktuális idényében. A Milan olasz jobbhátvédje 20 meccsen 71 szerelést mutatott be, utána következik jelentős lemaradással Locatelli és Rincón 49 illetve 45 szereléssel.

Ibrahimovic az eddigi pályafutása alatt összesen 100 tizenegyest rúgott. Ebből 84-et gólra váltott és mindössze 16 alkalommal hibázott.

MECCS STATISZTIKÁK:

47% LABDABIRTOKLÁS 53%
10 LÖVÉSI KÍSÉRLET 17
5 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 13
1 GÓLOK 2
3 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 2
2 BLOKKOLT LÖVÉSEK 2
0 TIZENEGYES 2
338 PONTOS PASSZOK 381
80% PASSZPONTOSSÁG 81%
6 SZÖGLET 4
2 LES 4
10 VÉDÉS 4
11 SZABÁLYTALANSÁG 14
2 SÁRGA LAP 1
0 PIROS LAP 0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L KT CS SZ SP P% KP MP MF HI
DONNARUMMA 95′ 29 74% 21(11)
CALABRIA 95′ 3 2 1(0) 3 29 76% 7(4) 3(2) 5(3)
TOMORI 95′ 3 61 90% 4(3) 4(4) 5(3)
ROMAGNOLI 95′ 1 1 2 35 81% 3(2) 2(2) 4(1)
THEO 95′ 2 1 6(3) 2 30 83% 3 18(7) 2(2) 2(1)
TONALI 63′ 1(1) 1 24 80% 1 6(3) 1(1) 4(1)
KESSIE 95′ 1 1 1 52 84% 4(2) 1(0) 6(3)
SAELEMAEKERS 95′ 5 31 86% 1 13(8) 2(0) 2(1)
RAFAEL LEAO 74′ 4 3 2(2) 1 20 71% 7(5) 2(2) 1(0)
REBIC 63′ 2 2 2(1) 2 10 67% 1 8(3) 1(1)
IBRAHIMOVIC 95′ 4 3 3(1) 16 62% 3 6(1) 12(5)
BENNACER 32′ 1(1) 25 93% 5(1) 4(2) 1(1)
MANDZUKIC 21′ 7 78% 1(1) 2(1)
KRUNIC 32′ 12 92% 2(1) 2(1)

jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | KT-kaput eltaláló lövés | CS-csel | SZ-szerelés | SP-sikeres passz | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert földi párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

1. SAELEMAEKERS – 11,68 KM
2. KESSIÉ – 11,29 KM
3. CALABRIA – 10,95 KM
4. TOMORI – 9,98 KM
5. HERNÁNDEZ – 9,97 KM

LEGGYORSABB ÁTLAG SPRINT:

1. HERNÁNDEZ – 33,78 KM/H
2. KESSIÉ – 32,54 KM/H
3. TONALI – 31,61 KM/H
4. BENNACER – 31,14 KM/H

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE ÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ITT MEGTEKINTHETŐ