Bonaventura ma 27 éves

Giacomo Bonaventura, a csapat olasz középpályása ma ünnepli 27. születésnapját.

Bonaventura 1989. augusztus 22-én született egy San Severino Marche nevű városban, Olaszországban. Kezdetben az Atalanta utánpótlás akadémiáján nevelkedett, majd 2008-ban debütált a felnőtt csapatban egy Livorno elleni bajnoki mérkőzésen. A következő két szezont kölcsönben töltötte a Pergocrema illetve a Padova csapatánál, majd 2010-ben visszatért. 2014-ben a nyári átigazolási időszak utolsó napján a Milan bejelentette a szerződtetését. A klub 7 millió eurót fizetett az olasz középpályásért, aki góllal debütált a piros-feketék színeiben.

Jack korábban lehetőséget kapott az olasz válogatottban, a nyáron viszont nem volt ott a franciaországi Európa-bajnokságon. Bonaventura eddig összesen 74 tétmérkőzésen játszott a Milanban, a mérlege 14 gól és 15 gólpassz.

Bonaventura ma töltötte be 27. életévét.

Isten éltesse sokáig!


Forrás: www.acmilan.hu – RSS