Boncsér talajon, Tóth a tatamin nyert bronzérmet

A tornászok szerenkénti döntőjében született meg az újabb magyar érem, Boncsér Krisztián bronzot nyert talajon. Hamarosan követte őt a dzsúdós Tóth Apor, ugyancsak bronzzal. A háromszoros EYOF-aranyérmes Késely Ajna a második idővel jutott döntőbe 200 méteres gyorsúszásban. A délutáni döntőben hat további számban szurkolhatunk magyar fiatalért. A leánytornászok  szerenkénti döntőjében Kovács Zsófia ugrásban az előkelő negyedik helyen végzett, míg a fiú kézilabdázók holnap az ötödik helyért léphetnek pályára, miután ma kilenc góllal megverték a házigazda grúzokat.

Munkatársainktól   Miután Boncsér Krisztián az egyéni összetettben első lett talajon, holtversenyben a szám nagy esélyesével, a brit Giarnni Lorenzo Regini-Morannal, bizakodva várta a szerenkénti finálét, amelyben el akarta kapni Nandzsing ifjúsági olimpiai bajnokát.
Bár az önbizalmával nincs gond, azért izgult a gyakorlat előtt, amelyre másodikként szólították.
Most nem sikerült olyan jól – mutatta a 14,050 pont, ami öt századdal volt kevesebb, mint az egyéni összetettben. („Kis rontás csúszott a gyakorlatba, de a harmadik helynek is nagyon örülök – mondta a mob.hu-nak. – Gratulálok a két brit srácnak, remekül tornáznak. Szeretném megköszönni a közönség biztatását, nagyon jó érzés volt.”) Persze legalább öten cseréltek volna vele a döntőben szereplők közül, hogy a mezőny többi tagjáról már ne is beszéljünk, hiszen az eredmény bronzérmet ért. Csupán a már említett Regini-Moran és a szintén brit Hamish Alexander Carter előzte meg.
Az FTC tizenhat éves versenyzője persze nagyon örül a bronzéremnek, hiszen ez az első érme ennyire rangos versenyről. A másodikat holnap szeretné megszerezni kedvenc szerén, nyújtón. Vagány srácról révén szó, az edzőjével, Kerekes Zsomborral azon gondolkodik, hogy bevállalja a rizikósabb, de több pontot érő gyakorlatát. Vagy menjen a biztosra? A fináléba holtversenyben a harmadik helyen jutott.

Kovács Zsófia két szeren is érdekelt volt. Ugrásban az előkelő negyedik helyen végzett, gyakorlatára 13,800 pontot kapott. Kedvence, a felemás korlát kevésbé sikerült. Bár a selejtezőben és az egyéni összetett kapott pontszám sem lett volna elég a dobogóra, a 12,850 pont jócskán elmaradt azoktól. A hetedik helyet hozta neki.
A Dunaferr SE leánya holnap gerendán bizonyíthat.

CSELGÁNCS

Tóth Apor nevét sokan ismerik, már csak azért is, mert az EYOF megnyitóján ő vitte a magyar zászlót.

A zászlóvivő, dzsudogiban

A zászlóvivő, dzsudogiban

A Miskolci VSC versenyzője a 81 kg-os súlycsoportban erőnyerőként kezdett, majd két ippongyőzelemmel jutott a négy közé. Az azeri Togrul Huszejnli ellen 3 perc 19 másodpercig tartott a küzdelem, a német Tim Schmidtet öt másodperccel korábban érte utol az ippon.
Az elődöntőben a szlovák Miroslav Kopiš ellen egy perccel a vége előtt még intéssel vezetett, de az ellenfél vazari értékű dobást hajtott végre. A videóbíró hosszas elemzés után érvényesnek nyilvánította a kísérletet. Azt követően a miskolci versenyzőnek természetesen kockáztatnia kellett, és azt kihasználva a szlovák ipponnal véget vetett a mérkőzésnek.
A bronzmérkőzésen az ellenfél a litván Donatas Sabonis volt. Nem sokáig… Apor jukóval került előnybe, majd fojtással, idő előtt lezárta a küzdelmet.
Megszerezte a sportág második bronzát Tbilisziben.

ÚSZÁS

Az úszók ma utoljára szálltak a vízbe a tbiliszi fesztiválon, viszont a programot nézve újabb sikernapban reménykedhettünk.
A délelőtti futamokból a háromszoros EYOF-aranyérmes Késely Ajna a második idővel jutott döntőbe 200 m gyorson, Márton Richárd harmadikként 200 m pillangón. Labán Eszter az ötödik helyen került a 200 m fináléjába. Szabó Bálint döntőt úszhatott 200 m háton (8.), viszont Milák Kristóf az előfutamban ragadt ugyanabban a számban (10.). Az említetteken kívül vártuk Gyurinovics Fanni (50 m), Barócsai Petra (100 m pillangó), valamint Huszti Dávid és Lakatos Dávid (1500 m gyors) szereplését a döntők délutánján.

KÉZILABDA

Az ötödik helyért játszhat a magyar fiúválogatott, miután a helyosztón 29-20-ra felülmúlta a házigazda grúzokat. Vágó Attila együttese már a félidőben 17-10-re vezetett, a sima győzelemhez Kecskeméti Tamás teljesítménye nagyban hozzájárult: kilenc lövésből hét beakadt a hálóba.

Az eddig megjelent tudósításaink az EYOF-ról
1. versenynap. Magyarok: 1 arany, 3 bronz
2. versenynap. Magyarok: 1 arany, 1 ezüst, 2 bronz
3. versenynap. Magyarok: 2 arany, 1 ezüst, 1 bronz
4. versenynap. Magyarok: 2 arany

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS