Bonucci szerint tanulni kell a római vereségből

Leonardo Bonucci, a Milan csapatkapitánya szerint a tizenegyest követően teljesen összeomlott a csapat és elmondása szerint tanulni kell ebből a súlyos vereségből. Az olasz válogatott védő mellett Ricardo Rodriguez is nyilatkozott a meccs után.

“Ez az eredmény nem változtathatja meg az ambíciónkat, de értékes leckeként kell szolgálnia. Szükség lett volna a csapategységre, de a tizenegyes után összeomlottunk. Úgy gondolom, hogy ezt a vereséget mindannyiunknak egy egészséges pofonként kell kezelnünk. Nem voltunk fenoménok a meccs előtt és nem vagyunk katasztrófák ez után. Igaz, hogy többet kell dolgoznunk azon, hogy a csapat egységessé váljon és feláldozzuk magunkat mindenért. Mindig 100 százalékot kell beleadnunk, mert a Serie A-ban és az Európa Ligában sem elég a 99 százalék. Számos területen fejlődnünk kell és fel kell áldoznunk magunkat a csapatért. Ez nem történt meg.” – mondta Bonucci.

“Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a Milan ilyen vereséget szenvedjen. Sokat kell ebből tanulnunk és láthattuk, hogy ha nem nyújtunk 100 százalékot, akkor az ellenfeleink kihasználják és súlyosan megbüntetik. A Lazio kemény ellentámadásokat vezetett. Európa Liga? Keményebben kell védekeznünk és agresszívebbnek kell lennünk támadásban.”

Ricardo RODRIGUEZ: “Nehéz mérkőzés volt, a Lazio jól teljesített, mi pedig nem. Sokkal egységesebbnek kell lennünk és jobban nyomás alá helyezni az ellenfelet. Bécsben javítanunk kell. A következő mérkőzésre összpontosítunk és vissza kell vágnunk.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS