Bor Barna ötödik a világbajnokságon


Bor Barna a budapesti judo világbajnokság egyéni versenyeinek zárónapján a +100 kg-os kategóriában az ötödik helyet szerezte meg.

A nehézsúlyban világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Eb-ezüstérmes Bor Barna a Puerto Ricó-i Ferrer ellen a győzelmet leléptetéssel szerezte meg. Az Atomerőmű SE judósa másodszorra a román Croitorut ipponnal verte. A grúz Okruasvili ellen Bor feltartóztathatatlan volt. Pályafutásának legszebb időszakát idéző judóval legyőzte az orra alá korábban sok borsot törő grúzt, s ezzel bejutott a délutáni elődöntőbe!

Majdnem felrobbant a csarnok, amikor egyszerre lépett tatamira Bor Barna és a másik elődöntőben a nyolcszoros világbajnok klasszis, Teddy Riner. A brazíl Moura tett róla, hogy nekünk ne legyen okunk örömre, ipponnal győzve verte magyar riválisát.

A bronzmeccsen a kétszeres olimpiai bronzérmes brazil Rafael Silva volt az ellenfél. Az ASE versenyzője az aranypontos csatában, amikor már mindenki a döntő akcióra várt, hibázott egy dobásnál, s a bíró lábrafogásért megintette – ez döntött az éremről, amely Silva nyakába került. Bor Barna ezzel együtt sem lehet elégedetlen, megszerezte az ötödik helyet – Csoknyai László és Tóth Krisztián után a harmadikat.

„El lehet vitatkozni azon, hogy lábra nyúltam-e vagy nem, én úgy éreztem, hogy szabályos voltam, de így ítélt a bíró – nyilatkozta Bor Barna.
– Mindkét brazil versenyzővel meg kellett küzdenem délután, az elődöntőben Moura nagyon ügyes és erős volt, de Silvát a bronzmeccsen nem éreztem annyira élesnek. A magam részéről, mindent elkövettem a győzelemért, kiadtam mindent, ami bennem volt, ez most egy ötödik helyre lett elég. Amit a közönség művelt a mai napon, arra egyszerűen nincsenek szavak, köszönöm a töretlen biztatást, csodálatos élmény volt ilyen publikum előtt szerepelni!“


A nap egyik kellemes meglepetése Ohát Zalán szereplése volt, aki az utolsó pillanatban került a csapatba a 100 kilós mezőnybe Fogasy Gergő sérülése miatt. Meg is hálálta a bizalmat és az első mérkőzésén az ausztrál Russel ellen nyert ipponnal. A harmadik körben egy igazi nagyágyú, a négyszeres világbajnoki érmes orosz Gyenyiszov következett, aki végül tovább menetelhetett, s meg sem állt a dobogóig.

Nem volt szerencsés a sorsolással a Grand Slam-győztes Cirjenics Miklós, hiszen az Atomerőmű SE 100 kilósa már az első meccsén a kétszeres japán bajnokkal – a későbbi világbajnokkal – találta szemben magát. A paksi judós csöppet sem volt megilletődött, egy ragyogó dobással előnybe került (sokak szerint ippont kellett volna az akcióért kapnia), de aztán Wolf egyenlített, s a hosszabbításban a győzelmet is kicsikarta.

Harcosan kezdett a női nehézsúlyúak között Kárpáti Emese is. A KSI SE ifjúsági Eb-bronzérmes fiatalja a litván Jablonskyte ellenállását felőrölve vette az első akadályt. Következett a holland Savelkouls, aki már „keményebb diónak“ bizonyult, a magyra judós három intéssel veszített.

Ugyanebben a súlycsoportban Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC) az Ázsia-bajnok kínai Ju Szong ellen kezdett, a papírforma szerint riválisa volt az összecsapás abszolút esélyese, de a bajai lánynak sikerült alaposan megnehezítenie a dolgát. Ju pedig meg sem állt a világbajnoki címig…

Júniusban döntött a Nemzetközi Olimpiai Biztottság végrehajtó bizottsága arról, hogy a 2020-as tokiói olimpia programba bekerül a cselgáncs vegyes csapatversenye, így a soron következői ötkarikás játékokon már eggyel több – összesen tizenöt – aranyérmet osztanak ki a sportágban.

Tokióban – ahogy a budapesti premieren az egyéni versenyszámok után kerül sorra a vegyes csapatverseny. Egy csapatot három férfi (–73, –90 és +90 kilogrammos súlyhatárokkal) és három női (–57, –70 és +70 kg) judós alkot majd.

A magyar csapat kerete:
BOR Barna(+90 kg), CIRJENICS Miklós (+90 ), ERDELYI-JOÓ Abigél (+70), GERCSÁK Szabina (-70), KARAKAS Hedvig (-57), PUPP Réka (-57), SZABÓ Frigyes (-73), SZIGETVÁRI Mercedesz (+70), TÓTH Krisztián (-90), UNGVÁRI Miklós (-73), VÉR Gábor (-90)

(MOB-judoinfo.hu, fotók: Horváth György)

Forrás: www.mob.hu – RSS