Borini távozóban, Kínában folytathatja pályafutását

Fabio Borini egyre közelebb áll ahhoz, hogy januárban elhagyja a Rossonerit.

Mint arról pár nappal ezelőtt beszámoltunk, a kínai bajnokságban szereplő Shenzhen FC szeretné soraiban tudni Borinit, aki ebben a szezonban mindössze 6 meccsen lépett pályára a bajnokságban.

A Calciomercato.com információja szerint Borini ügynöke ma Hongkongba repült, hogy személyesen tárgyaljon és megpróbáljon megegyezni a Shenzhen FC vezetőségével a személyes feltételekről – azaz a szerződés hosszáról és a fizetésről. A portál megjegyzi, hogy a kínai együttes komolyan gondolja Borini megszerzését, akinek a távozása elé megfelelő ajánlat esetén nem gördít akadályt a Milan.

Eközben a TMW már azt is tudni véli, hogy a Shenzhen FC készen áll 3 éves szerződést kínálni Borininek évi 5 millió eurós fizetéssel. Állítólag a következő napokban várható a kínaiak hivatalos ajánlata a Milannak.

A Calciomercato szerint a Milan körülbelül 15 millió eurót kér Borini játékjogáért. A 27 éves támadó tavaly nyáron érkezett a Sunderland együttesétől mintegy 6 millió euróért.

The post Borini távozóban, Kínában folytathatja pályafutását appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS