Borkai Zsolt bemutatkozó látogatáson az EOC elnökénél

image

Az európai olimpiai bizottságok szervezetének (EOC) elnökével, Patrick Hickey-vel és főtitkárával, Raffaele Pagnozzival tárgyal kedden és szerdán Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

A magyar delegációt – melynek tagja Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója is – Rómában fogadja az EOC vezetője, aki egyben az Ír Olimpiai Bizottság elnöke és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja is – a MOB tájékoztatása szerint.
Borkai olaszországi útja folytatása lausanne-i látogatásának. Március végén Schmitt Pál köztársasági elnök, a NOB tagja, a MOB örökös tiszteletbeli elnöke mutatta be őt és Czene Attilát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárát Jacques Rogge NOB-elnöknek.
Az e heti, római megbeszélésen napirenden lesz Európa és Magyarország együttműködése, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) való részvétel, az Európai Játékok jövőbeni megvalósítása, a nyári és a téli olimpiai szereplés, Magyarország helye az olimpiákon, továbbá szóba kerülnek az Európai Unió soros elnökének, Magyarországnak a sportbeli tervei.
Az EOC 49 európai olimpiai bizottságot tömörít, törekvése, hogy pozitív változást hozzon az adott országban élők mindennapi életében a sporton keresztül.