Boros Adrián ezüstérmes Győrben

A számot a címvédő dél-afrikai Hank McGregor nyerte, míg a másik magyar, Petró Ádám ötödik lett.

A 36 fős mezőny a viadal leghosszabb távjának, 30 kilométernek vágott neki kora délután az Aranyparton. Egy négyfős boly, benne Borossal már a rajt után nem sokkal ellépett a többiektől, majd a harmadik körben a Petrót is magában foglaló üldöző trió felzárkózott hozzájuk, s ez a hetes sokáig együtt haladt. A 25 éves Boros, aki tavaly Oklahomában nyolcadik volt ebben a számban, a negyedik futószakaszra láthatóan nagyon rákészült, remekül pattant ki a hajójából, a parton gyorsan szedte a lábait, és ennek köszönhetően elsőként folytathatta útját a Mosoni-Dunán.

Győr, 2015. szeptember 12. A későbbi második helyezett Boros Adrián a kajak egyesek versenyében a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon 2015. szeptember 12-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Győr, 2015. szeptember 12.
A későbbi második helyezett Boros Adrián a kajak egyesek versenyében a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon 2015. szeptember 12-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Az élbolyból egyedül a tavaly ezüstérmes spanyol Ivan Alonso tudott vele tartani, s egy ideig együtt, váltott vezetéssel haladtak. Az utolsó nagy körben aztán a címvédő dél-afrikai Hank McGregor is “megérkezett” hozzájuk, sőt, a záró futáshoz közeledve a portugál José Ramalho is felzárkózott. Utóbbi ugyanakkor ezzel el is lőtte a puskaporát, a futás után rosszul szállt be a hajójába, megbillent, beesett a vízbe, így a végjátékban már nem játszott szerepet.

Az utolsó méterekre McGregor, Alonso és Boros együtt érkezett meg, a rutinos dél-afrikai tartotta első helyét, a magyar pedig remekül finiselve elment a spanyol mellett, s így óriási csatában megszerezte a második helyet.

“Az előttem szereplők mondták, hogy a közönség nagyon sokat segít, ezt most is én is megtapasztalhattam. Ez volt az első versenyem hazai környezetben, és a szurkolók bíztatása nagyon sokat jelentett – mondta a parton a tolnai kajakos, akit egymás után ölelgettek a szurkolók, a társak és a barátok. – A beszállás és a kiszállás az erősségem, ebből hatalmas előnyt össze lehet szedni. Amikor Alonsóval elmentünk, megbeszéltük, hogy kétpercenként váltjuk a vezetést, ez egy ideig működött is, ő azonban az utolsó nagy körben azt hitte, hogy már a befejező kicsi jön, ez okozott némi zavart. Engem is elbizonytalanított, ez két-három másodperc kiesést jelentett. Részben ennek is köszönhető, hogy Hank McGregor feljött ránk, bár róla azért tudni kell, hogy hatalmas rutinnal rendelkezik és nagyon erős, ezt most is bizonyította.”

A kétszeres ifjúsági világbajnok, 20 éves Petró is dicséretesen teljesített, ötödik helyével felülmúlta a várakozást.

Eredmények:
K-1 férfi felnőtt (30 km), világbajnok:
Hank McGregor (Dél-afrikai Köztársaság) 2:02:06.732 óra
2. Boros Adrián 2:02:07.482
3. Ivan Alonso (Spanyolország) 2:02:08.051
…5. Petró Ádám 2:03:00.026
K-1 női felnőtt (26,1 km), világbajnok:
Anna Koziskova (Csehország) 1:56:28.847 óra
2. Csay Renáta 1:58:17.278
3. Bedőcs Krisztina (Szerbia) 1:59:21.597
…6. Kiszli Vanda 2:01:05.054

C-1 férfi felnőtt (26,1 km), világbajnok:
Kövér Márton 2:03:36.479
2. Manuel Antonio Campos (Spanyolország) 2:03:49.163
3. Nuno Barros (Portugália) 2:06:20.147
…6. Nagy Gergely Balázs 2:12:40.751

K-1 férfi ifjúsági (22,2 km), világbajnok:
Györgyjakab Máté 1:30:20.724
2. Zyggy Chmiel (Nagy-Britannia) 1:31:26.381
3. Petró Erik 1:33:11.837

K-2 női ifjúsági (18,3 km), világbajnok:
Fritz Anett, Jeszenszky Petra 1:20:23.682
2. Nagy Viktória Fruzsina, Korsós Zsófia 1:20:44.232
3. Cathrine Rask, Anne-Sofie Winther (Dánia) 1:21:08.820

A további program:
vasárnap:
K-2 férfi ifjúsági (22,2 km) 9.00
C-2 férfi ifjúsági (18,3 km) 9.05
K-2 női felnőtt (26,1 km) 11.30
C-2 férfi felnőtt (26,1 km) 11.33
K-2 férfi felnőtt (30 km) 14.30

Forrás: www.telesport.hu – RSS