Bottas ennél többet várt

Valtteri Bottas (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Valtteri Bottas (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Bottas tavaly négy dobogós helyezést szerzett az első tizenkét megmérettetés alatt, idén viszont ugyanennyi futam során mindössze egyszer pezsgőzhetett. Csapata tavaly a szezon második felében több alkalommal is a mezőny második leggyorsabb alakulatának tűnt, idén viszont a Ferrari is átugrotta; a legutóbbi Olasz Nagydíjon a vörösök újfejlesztésű erőforrásait használó Sebastian Vettel 22 másodpercet vert Sir Frank Williams csapatának pilótáira.

A 2014-es feltámadás után az egylet ennél jobb teljesítményére számított – Bottas ezt a Szingapúri Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján is elismerte. „Azt kell, hogy mondjam, nem vagyok elégedett az eredményekkel” – mondta a fiatal finn, amikor a 2015-ös szezon eddigi versenyeiről kérdezték. „Azt volt a cél, hogy tegyünk egy lépést előre, ami… azt hiszem, javultunk az előző szezonhoz képest, de a többiekhez képest nem igazán. Azt hiszem, mindenki többre vágyott, a célunk pedig az, hogy jobban teljesítsünk a jövőben” – tette hozzá.

„Ami engem illet: ez a szezon az én részemről is rendkívül vegyes volt. Rengeteg dolog történt az én oldalamon is, voltak balszerencsés versenyeim, de szerencsés eredményeim is. Néha azonban ezek a dolgok megtörténnek, a csapatnak pedig elsősorban csak előre kell tekintenie” – magyarázza a korábbi GP3-as bajnok, aki tavaly márkatársa előtt tudott lenni az összetett pontversenyben, idén viszont Felipe Massa foglalja el az előkelőbb pozíciót.

A finn versenyző szerint a Williamsnek most mindenen javítania kell, azaz nincs olyan terület, amire kiemelt figyelmet kellene fordítania. „Minden területen javítanunk kell! Láthattunk néhány hibát, amit csapatként követtünk el, például a bokszkiállásoknál, szóval valóban fejlődnünk kell még. Néha, sajnos hibázni kell ahhoz, hogy az ember tanuljon. Biztosra veszem, hogy a folytatásban nem lesz ennyi hiba, hiszen mindent megteszünk, hogy javulhassunk. Mint már mondtam, úgy érzem, határozottan előbb lehetünk, mint most” – zárta gondolatát a huszonhat éves sportember.

Forrás: www.telesport.hu – RSS