Bottas: Jobb lenne, ha békén hagynának minket és Kimit

Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen (Fotó: Charniaux / XPB Images)

A grove-iak 25 esztendős tehetsége idén eddig egyszer, Kanadában állhatott dobogóra, Kimi Räikkönent megelőzve a negyedik a bajnokságban, és bár Silverstone megcsillantotta a reményt, hogy adott esetben akár a Mercedes legyőzésére is képesek lehetnek, a közvélemény jelenleg nem annyira teljesítménye, mint inkább jövője bizonytalansága kapcsán fordít nagy figyelmet rá. Tudniillik őt emlegetik az első számú esélyesként Kimi Räikkönen ülésére.

Mégpedig már hetek, hónapok óta. És ez bizony igencsak kezdi zavarni a pletykákat amúgy rendszerint hárító Valtteri Bottast. „Amikor beülsz az autóba, már nem gondolsz a találgatásokra. Ilyenkor csak a vezetésre figyelsz. De mihelyst kiszállsz, természetesen zavaróan hatnak rád, ha sokat pletykálnak rólad” – ismerte el a Press Associationnek.

Hogy helyzete mennyire megváltozott az utóbbi időben, jól jelzi, hogy Bottasra a Magyar Nagydíj sajtónapján legalább annyi újságíró volt kíváncsi, mint a legnagyobb élversenyzőkre. (Persze amennyiben valóban a Ferrari versenyzőjévé válik, a rá irányuló figyelemhez idővel hozzá is kell szoknia…) „Folyton csak ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, de a Forma–1-ben vagyunk, és ezt el kell fogadni. Számomra nem jelent nagy különbséget, hogy vannak-e spekulációk vagy sem. Alapvetően viszont sem a Williams, sem Kimi szempontjából nem fair ez, mivel még semmi sem biztos. Szóval jobb lenne, ha békén hagynának minket, és csak a versenyzésre fókuszálhatnánk. Amikor lesz újdonság, úgyis bejelentjük a hírt” – vette védelmébe jelenlegi csapatát és honfitársát Bottas.

Noha a tehetség már többször hangoztatta, úgy érzi, megérett arra, hogy végre a győzelmekért harcoljon, azt is gyakran hangsúlyozta, hogy a Williasszel sem tartja elérhetetlennek céljait. Első futamgyőzelmének megszerzésére például még az idei évben is lát esélyt. „A Mercedes igazán erős jelenleg, azonban a Ferrari Budapesten bizonyította, hogy nem lehetetlen legyőzni őket. Soha ne mondd, hogy soha – még mindig a futamgyőzelem a célunk! Nagyon gyors autójuk van, de az autósportban bármi megtörténhet. Hinnünk kell ebben, és élni minden kínálkozó eséllyel. Még ebben a szezonban megvalósítható lehet” – fogalmazott optimistán Bottas.

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS