Bottas világbajnok kaliberű F1-es pilóta?

F1

2016. augusztus 17. szerda, 15:43

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Claire Williams reméli, hogy tudnak olyan autót adni a finn F1-es pilótának, amellyel bebizonyíthatja, hogy képes világbajnoki címet nyerni – szerinte Bottas egyre csak jobb és jobb lesz.

Egy évvel ezelőtt a legtöbben már beültették volna a Ferrariba Valtteri Bottast és elköszöntek volna Kimi Raikkönentől, az olaszok azonban maradtak 2007 világbajnokánál – sőt, 2018-ra is leszerződtek a veterán pilótával. Bottast saját bevallása szerint is megzavarták kissé a tavalyi pletykák, de azóta összeszedte magát, így látja ezt Claire Williams is.

BottasMonaco

“Valtteri csak fejlődik és fejlődik” – mondta az Autosportnak a Williams csapatfőnöke. “Egyre tapasztaltabb versenyzővé válik, aki fel tudja építeni maga körül a csapatot. Láttuk, hogy tavaly egy kicsit elveszítette a koncentrációját a Ferrari-pletykák miatt, de újraindította magát és idén egy teljesen más Valtterit látunk, méghozzá egy jobb verziót.”

“Ismertem már akkor, amikor fejlesztő pilóta volt nálunk és láthatjuk azt a pályát, ahol halad előre. Szerintem még nem hagyta abba a fejlődést. Még mindig rengeteget kell bizonyítania és remélem, hogy egy napon megadhatjuk neki azt az autót, amellyel bebizonyíthatja, hogy világbajnoki címre érdemes pilóta” – folytatta a finn méltatását Claire Williams.

Bottas helye ennek ellenére sem sziklaszilárd a csapatnál, bár mivel Felipe Massát nagyon simán utasítja maga mögé, neki kell kevésbé aggódnia. Williams mindenesetre úgy fogalmazott, hogy elégedett két versenyzőjével. “Több okból igazoltuk le Felipét 2014-ben és többet adott nekünk azóta, mint amennyit vártunk tőle, vagy amennyit ő várt magától. Nagyszerű három évünk volt együtt és ő egy szenzációs személyiség.”

“Egy ilyen pilótapáros néha garantálja az eredményt, mert remekül végzik a dolgukat és nem csak a pályán, de a színfalak mögött is. Felipe és Valtteri egy álompáros és brilliáns munkát végeznek mindketten.”

Forrás: www.formula.hu – RSS