Boullier: „Ez egy átmeneti állapot”

F1

2015. szeptember 15. kedd, 18:29

Szerző: Berta Kitti; Fotó: McLaren

A McLaren kitart a Honda mellett, Eric Boullier szerint ugyanis csak velük érhető el a siker a jövőben – pusztán idő kérdése, hogy a rengeteg munka mikor hozza majd meg gyümölcsét.

A McLaren vesszőfutása továbbra is folytatódik, és habár versenyről versenyre azt hangsúlyozza a csapat, hogy mindig újabb javulást tapasztalnak az autón, a pályán mutatott teljesítményükön és a világbajnoki tabellán ez egyelőre nem mutatkozik meg. Eric Boullier, a wokingiak versenyigazgatója azonban továbbra sem aggódik, tudja, hogy a siker csak lassú lépésekkel érhető el.

 Eric Boullier

Boullier elmondta, a Hondától kapták a legjobb ajánlatot, és hisznek benne, hogy az együttműködés gyümölcsöző lehet a következő szezonban. „Meggyőződésünk, hogy a helyes úton haladunk. Ahhoz, hogy a Mercedest legyőzhessük, szükségünk van egy gyártóra mint partner – a Honda volt az egyetlen komoly motorgyártó, aki meg tudta adni számunkra a lehetőséget. Igen, jelenleg nehéz időszakon megyünk keresztül, de meggyőződésünk, hogy eljön a siker.”

„Jó a hangulat a csapaton belül. Számításokat végzünk az előrelépésekről, majd ezeket alkalmazzuk a versenypályán. Mindannyian nagy odaadással dolgozunk. Jelenleg egy átmeneti állapot van az idei és a következő évi autó fejlesztése között. Kívülről nem látszik az az út, ahogyan a csapat az elmúlt 15 hónapban változott” – nyilatkozta a francia szakember, aki a kritikák ellenére optimistán tekint a jövőbe.

Forrás: www.formula.hu – RSS