Boullier: Hiába jó a Honda belső égésű motorja…

Fernando Alonso (Fotó: Moy / XPB Images)

Fernando Alonso (Fotó: Moy / XPB Images)

A japánok új erőforrásokkal készültek a Belga Nagydíjra (a hétvége kezdete előtt három módosító pontot is felhasználtak), a várt előrelépések azonban elmaradtak. A cég sportigazgatója, Arai Jaszuhisza ennek ellenére nem győzte hangoztatni, ha csak a belső égésű motort tekintjük, már a Renault előtt járnak. Állítását sokan meglehetősen bátornak tartották, Olaszországban pedig a McLaren versenyigazgatójának véleményét is kikérték a japán szakember kijelentéséről.

„Ez Arai-szan állítása volt, szóval ő az egyetlen, aki meg tudja mondani, hogyan jutott erre a következetésre” – idézi Boullier szavait a Forma-1 hivatalos oldala. „Igazából, a hibrid-erőforrások esetében ezt tényleg nagyon nehéz megmondani. Maga a belső égésű motor nem rossz, a hibrid-rendszereket azonban nem tudjuk úgy használni, ahogy használni szeretnénk. És minden alkalommal, amikor ez nem sikerül, 150 lóerővel kevesebb áll a rendelkezésünkre. Most ez hátráltat minket legjobban” – teszi hozzá a francia szakember.

Később felmerült, hogy a sorozatos büntetések miatt is nehéz megítélni, mekkora előrelépéseket tesz a McLaren az autó fejlesztése terén. „Minden versenyre hozunk újításokat, tehát a karosszéria folyamatosan jobb lesz. A fejlődés üteme lenyűgöző, hiszen tényleg a nulláról indultunk, míg azok a csapatok, akik ellen versenyzünk, már évekkel ezelőtt kidolgozták a saját koncepcióikat. Sikerült előrelépéseket tennünk a megbízhatóság terén is, igaz ez még mindig nem tökéletes. Az erőforrásokat is fejlesztettük és folyamatosan haladunk! Belgiumban és Olaszországban éltünk a lehetőséggel [és kicseréltük a motorokat], mert védve akarunk lenni azokon a futamokon, ahol jobbak lehetünk. Például Szingapúrban, ahol akár pontokat is szerezhetünk” – magyarázza.

A McLaren és a Honda már gőzerővel készül a 2016-os évadra, a csapat nagy lehetőségét azonban sokak szerint a 2017-es szezon jelenti majd, a szabálymódosítások pedig ismét megkavarhatják a kártyákat. Éppen ezért van, aki úgy gondolja, a csapatnak már most erre az évre kellene készülnie, Boullier azonban ragaszkodik az eredeti elképzelésekhez. „2016-ban fejlődhetünk, szóval nem nehéz meghatározni a stratégiánkat. Amint lehet, mindent át fogunk ültetni a 2016-os autóba, de akárcsak a többiek, egy pont után mi is át fogjuk csoportosítani az erőforrásainkat. A McLaren egy erős szervezet, és természetesen mindnet megtesz azért, hogy 2017-ben a legjobbat nyújtsa!”

A Forma-1 hivatalos oldalának munkatársa a 2017-es évad említése kapcsán felvetette, hogy adott esetben a McLaren is tehet egy akkora előrelépést, amekkorát a Mercedes tett a 2014-es változtatásokkor, Boullier viszont nem vár ekkora kavarodást. „Nem hiszem, hogy így lesz, hiszen a 2017-es módosítások sokkal inkább kapcsolódnak a karosszériához, mint az erőforrásokhoz. És ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnéd, ezekkel a hibrid-erőforrásokkal akár egy másodperces hátrányba is kerülhetsz, szóval itt nem tizedekről van szó. Persze 2017 egy ciklus végét jelentheti néhány csapat számára, ez pedig esélyt adhat a többieknek, ami a sportnak is jót tehet” – zárja gondolatát a negyvenegy éves sportvezető.

Forrás: www.telesport.hu – RSS