BOZSIK, csupa nagybetűvel

Ma ünnepelné a kilencvenedik születésnapját Bozsik József, az Aranycsapat legendás fedezete, 101-szeres válogatott, a nemzeti tizenegy történetének társrekordere.

Zelk Zoltán, az ellentmondásos megítélésű, Sztálint, Rákosit és az 1956-os forradalmat egyaránt lelkesen dicsőítő költő az ötvenes években az ország egyik legnagyobb futballszurkolói közé tartozott. Bár ő maga sohasem játszott, jól értette a futballt. Értékítélete nem perdöntő, de gondolkodtatásra érdemes. Ő mondta Kő Andrásnak a később a Bozsik című könyvben megjelent mondatokat: „Az én emlékezetemben a világ legjobb játékosa Orth György volt. De ha azt kérdezi, hogy ki még? Nem Orth kortársai közül választanám, hanem férfikorom idejéből: Cucu!” Aztán még azt is mondta, valamikor a hetvenes években arról, mennyire kortalan volt az Aranycsapat első számú fedezetének a játéka: „Bozsik az a játékos, akit el tudok helyezni Orth és Schaffer társaságában a pályán, s aki Nyilasi mellett is ott lehetne a gyepen.”

Ő – Bozsik József, az egyetlen mezőnyjátékos, aki a magyar válogatottban eljutott a századik mérkőzéséig – volt az Aranycsapat esze. Aki mozgatta a csapatot, aki irányított. Sebes Gusztáv azt írta róla „A magyar labdarúgás” címmel kiadott, 1955-ös könyvében: „A világbajnokságon mutatott játékával világszerte méltán érdemelte ki és erősítette meg azt a véleményt, hogy az öt világrész legjobb fedezet játékosa. Bozsik minden helyzetben megtalálta a legmegfelelőbb megoldást.”

Közismert Szepesi György minősítése a londoni „6:3” után (Bozsik, Te igazán megérdemelnéd, hogy a neved csupa nagybetűvel írjuk le), az ellenben talán kevésbé, hogy a jobbfedezetnek köszönhette klubja, a Budapesti Honvéd, hogy 0:2-ről fordított a Szpartak Moszkva ellen a Népstadion hivatalos megnyitóján, s akkor még nem emlegettük a római stadionavatót, amelyet Hidegkuti Nándorral együtt szinte ketten nyertek meg.

Bozsik József 1925. november 28-án született Kispesten, ahol a nagyapja egykoron kocsmáros volt. Az édesapja a Hofher gyárban dolgozott munkásként, amíg el nem kapta a TBC-t. Az öt Bozsik fivér mindegyike futballozott, ahogy az úgynevezett Városi Házakba való lurkók többsége. Mind az öt fiúgyerekből első-, vagy második osztály labdarúgó lett. A két legnagyobb, István és József, azaz Cigány és Cucu az élvonalban, László (Dudus), György (Cuma) és Lajos (Kuksi) egy szinttel lejjebb. Az 1942-es születésű legkisebb fiú a hatvanas-hetvenes évek fordulóján Franciaországba emigrált, nagy témát adva akkor az ottani sportsajtónak.

A dinasztia másodszülött gyermeke, Jóska 1936-ban lett a lakásuk közelében működő KAC igazolt kölyökfutballistája, ahol aztán szinte egész játékos-pályafutása lezajlott. (Igaz, közben a piros-fekete színű egyesület nevet meg színt váltott, és a piros-fehérbe öltöztetett Budapesti Honvéd lett belőle.) Az 1943–1944-es szezonban debütált a nagycsapatban, akkor bátyjával mindketten tagjai voltak a bővebb keretnek, sőt István valamennyi mérkőzésen védett.

Bozsik II-nek egyre visszhangosabb sikerei voltak, 1947-ben minden futballrajongó számára természetesnek tűnt, hogy hamarosan a nagyválogatott meggypiros dresszét is felöltheti. Az augusztusi tűzkeresztsége után jelent meg róla: „Lámpalázzal küzdött az első félidőben. Egészen gyengén játszott ekkor. Szünet után, amikor már nem kellett attól tartania, hogy kicserélik, megjött az önbizalma. Szépen szerelt, jól fejelt és a támadások felépítésében ekkor már elsőrangú volt.” Két nappal korábban a csapat 9:0-ra lelépte a Balkán Kupa égisze alatt vívott találkozón Bulgáriát.
1950-től országgyűlési képviselő volt, ezt a tisztséget 1956-ig látta el. A Budapesti Honvéd 1956–1957-es (nem engedélyezett) nyugat-európai, majd dél-amerikai túrája miatt, amelyről késve tért haza, 1957-ben megfosztották a mandátumától, és rövid időre a játéktól is eltiltották.

1951-ben Főiskolai Világbajnokságot (FVB) nyert Berlinben. (Ami azért érdekes, mert a dokumentumok szerint akkor még csak hat elemit végzett.) 1952-ben olimpiai bajnok lett Helsinkiben, 1953-ban tagja volt a Rómában az Európa Kupát elhódító válogatottnak. 1954-ben ezüstéremmel térhetett haza a svájci világbajnokságról.

Bozsik Józsefnek a „nagy” Honvéddal számos sikerben lehetett része, a gárdát méltán tartották az 1950-es évek első felében a kontinens egyik, hanem a legjobb csapatának: 1949–50-ben, 1950 őszén, 1952-ben, 1954-ben és 1955-ben bajnokságot nyert, 1946–1947-ben, 1951-ben, 1953-ban, 1957–1958-ban ezüstérmet, 1948–1949-ben, 1958–1959-ben bronzérmet. 1955-ben Magyar Népköztársasági Kupa ezüstérmét (a Vasas elleni vesztes döntőben nem szerepelt), valamint az 1959-es Közép-európai Kupa aranyérmét is őrizhette.

1956 után, pedig már a 32. évében járt, még mindig vagyonokat fizettek volna érte külföldi klubok. Nem ment. Pedig túl a harmincon hatodik lett a France Football első Aranylabda-szavazásán, noha 1956 messze nem pályafutása legjobb éve lett volna. (Sőt, egy évvel később is még az első tízben volt, amit, rajta kívül, csak Alfredo Di Stefano, Raymond Kopa és Billy Wright mondhatott el magáról!)

Visszavonulása után maradt a Bp. Honvédnál, Kispéter Mihály halála (1966. január 19.) után megbízták az edzői teendők ellátásával. 1967 őszén elküldték a klubvezetők, harminc év után kellett távoznia Kispestről. 1974. szeptember 28-án ő ült szövetségi kapitányként a magyar válogatott kispadján a bécsi Práterben, ahol 1-0-ra nyertek az osztrákok. A vereség után a megromlott egészség állapotára hivatkozva lemondott.
Bozsik József 1978. május 31-én hunyt el Budapesten. A magyar válogatott és a nagyvilág az argentínai világbajnokság első magyar meccsén gyászolta. 1982-től a nevét viseli a kispesti stadion. Fia, Bozsik Péter 2006-ban szintén volt szövetségi kapitány. Övék Magyarországon az egyetlen apa-fiú páros, amelyben mindkettő vezethette a nemzeti válogatottat.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS