Brahim Diaz döntött, nemzeti csapatot vált

Brahim Diaz többé nem fog a spanyol válogatottban szerepelni és márciustól egy másik nemzeti csapatban próbálhat szerencsét.

A 23 éves támadó-középpályás végigjárta a spanyol utánpótlás válogatottakat és szerepelt az U17-ben, az U19-ben és az U21-ben is, azonban a nagyválogatottba nem tudta beverekedni magát. A nemzeti csapatban mindössze 1 meccsen játszott, még 2021 júniusában egy Litvánia elleni 4-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen, amelyen egy gólt szerzett.

A Corriere della Sera szerint Brahim úgy döntött, hogy elfogadja a marokkói válogatott meghívót és csatlakozik a nemzeti csapathoz. Már hónapokkal ezelőtt téma volt, hogy a 23 éves futballista búcsút int Spanyolországnak.

Diaznak marokkói felmenői vannak a családjában és nemrég sikeresen megkapta a marokkói állampolgárságot, így minden akadály elhárult, hogy bemutatkozzon Marokkó színeiben. Erre márciusban lesz lehetősége, ugyanis Marokkó két mérkőzést fog játszani. A FIFA szabályzata lehetővé teszi a kettős állampolgárságú futballisták számára, hogy nemzeti csapatot váltsanak, amennyiben tétmeccsen még nem léptek pályára a (felnőtt) válogatottjukban.

Marokkó már öt évvel ezelőtt, a 2018-as oroszországi világbajnokság előtt is megkereste Brahim Diazt, aki akkor nemet mondott a hívásra abban bízva, hogy az évek során sikerül beverekednie magát a spanyol nagyválogatottba.