Azt tartja a közgondolkodás, hogy a negyvenes évek a legtermékenyebbek egy aktív edzői pályafutáson belül. Ezt a tételt legfeljebb annyiban bővíteném, hogy a negyvenes – ötvenes évek. A női judósok frissen kinevezett kapitányára, Braun Ákosra ezek a hipotézisek mindenképpen érvényesek, hiszen ő jelenleg 43 éves és versenyzőként is sikeres pályafutást mondhat magáénak. Elsősorban azért, mert 2005-ben felnőtt világbajnoki címet is tudott szerezni. Az edzői pályán is sikeres, „újsütetű” kapitánnyal Pakson beszélgettünk.
Braun Ákos olimpiai 5. helyezett tanítványával, Pupp Rékával (fotó: jochapress)
– Talán többre is vihettem volna, ha korábban érek be, hiszen már hétéves koromban megismertem a tatami világát. Egyszerűen későn érő típus vagyok – értékelte a történteket Braun Ákos. – Azért így is tudtam Európa-bajnokságot is nyerni, miként Eb-bronzérmet is őrzök a vitrinemben.
– Ha már végig elemezzük pályafutását, mindenképpen érdekelne azon edzők felsorolása, akik hozzáadtak a fejlődéséhez, akik segítették a kibontakozását?
– Ugyan Riesz Bélánál kezdtem, de az igazán nagy, előre vivő lökést Hangyási Lászlótól kaptam, akihez 1990-ben kerültem át. Kovács Anti 1992-es olimpiai győzelmét a középiskolás gólyatáborban, a tévé előtt ülve láthattam. Teljes ámulatban bámultam, hiszen ilyesmire előzőleg nem gondoltam, hogy ez meg fog történni. Azt éreztük, hogy az Anti más kategória, aki mindenhova odaér. Mi pedig csak itt vagyunk a közelében és próbálunk valamit csinálni.
– Mikor jöttek az első, említésre méltó eredmények?
– Ez majdnem fordítva történt, ugyanis 2002-ben – első fokon – úgy döntöttem, hogy abbahagyom. Érdemi eredmények hiányában arra gondoltam, valami mást kellene kitalálnom, munkahelyet keresnem. Mivel volt már addigra egy informatikus mérnöki diplomám, így elvileg lehetett volna mihez kezdenem. Az utolsónak szánt versenyemet, egy rotterdami világkupát megnyertem. Ez egy időre lendületet adott, majd 2004-ben hiába lettem bronzérmes a párizsi vk-n, mert nem jutottam ki az athéni olimpiára.
– Ekkor megint elment a kedve?
– Hát igen, de Laci bácsi meg az Anti lebeszéltek a zárásról. 2005-ben megnyertem az Eb-t, majd világbajnok is lettem, de 2008 újabb csalódást hozott, hiszen Mexikóvárosba sem sikerült kiutaznom. Mindkét olimpiai részvételtől egyetlen hellyel maradtam le, s ezek a csalódások elegek voltak a visszavonulásomhoz.
– Laci bácsi ismét befolyásolta?
– Pontosan ez történt, ugyanis addigra már három diplomám volt és erősen vonzott az informatikai terület. Ám „Hangya” addig agitált az edzőség mellett, hogy vállaljak el egy csoportot a kicsiknél, így végül itt maradtam. Néhány évvel később ahhoz a csoporthoz kerültem, ahol – Kun Szilárd (Kovács Anti egykori edzőpartnere) kollégával dolgozva – az 1996-os születésű Pupp Réka is gyakorolt. Rékával évtizede komolyan együtt készülünk.
– Az utóbbi négy évben szövetségi edzőként is dolgozott, most pedig – hosszas gondolkodást követően – elvállalta a megtisztelő felkérést és a felnőtt női judósok szövetségi kapitányaként is tevékenykedik majd.
– Ez nem lesz egy könnyű vállalkozás, hiszen a klubban is komoly feladataim lennének. Kedden és csütörtökön minden héten Budapesten, a Honvéd Tüzér utcai csarnokában vannak és lesznek is a válogatottak közös edzései. Decembertől egy japán szakemberrel erősödik a sportág: Murakami Kiosi lesz a technikai igazgatónk.
– Nyilvánvalóan egy több hónapos, átmeneti időszak elé néz az egész sportág, miközben az Ön feladatai között változatlanul kiemelt helyen szerepel az olimpián bravúrosnak számító, 5. helyezést elért tanítványa, Pupp Réka további felkészítése.
– Réka alapvetően tehetséges, ráadásul igen szorgalmas is. Személyes meggyőződésem, hogy a tehetség mellett a szorgalom még többet számít. Márpedig ő nem egyszerűen szorgalmas, hanem maximalista, mindent megcsinál! Lábtechnikákban különösen erős, A bokadobások igencsak mennek neki. A bokasöprés sem idegen számára, a combot is egészen jól dobja. Bár a technikai repertoárja alapvetően kialakult, de azért mindig adódik valami, amit még lehet egy kevesen fejleszteni. Például a földharcban is előre lépeget. Eddig leginkább a fojtások mentek neki, de éppen az olimpián meglepett az eléggé újnak számító karfeszítéssel is. Mivel nekem a karfeszítés a kedvencem, ezt külön is megköszöntem neki, mint a személyemnek szóló ajándékot…
– Felesége hogyan fogadja majd a gyakoribb távolléteket?
– Klasszikus családban élünk, van két gyermekünk is, a feleségem pedig komoly hátországot biztosít nekem, így szerencsésnek mondhatom magamat. Több mint húsz éve ismerjük egymás, akkor még javában versenyeztem, így nagyjából ugyanaz az életforma volt a jellemző, mint jelen időben. A lányom negyedikes, a fiam másodikos és szinte magától értetődően ők is dzsúdózgatnak. Ami engem illet, fiatalabb koromban szívesen jártam fesztiválokra, de például az EFFOT-hoz már nagypapának érzem magamat. Ha valami igazán leköt és fel is frissít, az a motorozás. Van egy nyolszázas Suzukim, azzal voltunk a nyáron Toscánában, miközben a gyerekeink a nagyszülőkkel nyaraltak. Ami az időnkbe belefér, azt leginkább igyekszünk a természetben eltölteni: erdőben és vízen is szívesen túrázunk. Idén egy kenus kalandon is sikerült részt vennünk.
– Mivel alapvetően új helyzetbe kerül, beszéljünk egy kicsit a női válogatott pillanatnyi állapotáról, versenyzőiről, a bennük rejlő lehetőségekről.
– Tény, hogy nincs sok, válogatott szinten szóbajöhető emberünk. Ketten – Csernoviczki Éva és Karakas Hedvig – leszálló ágon vannak, a korábbi szinten már aligha készülnek és versenyeznek majd. Ha csinálják is, akkor is feltehetően egy-egy súlycsoporttal feljebb indulnak. Van néhány, olimpiai kijutásra is esélyes versenyzőnk, remélem, Pupp Réka is ott lesz a párizsiak között. A merítés viszont messze nem olyan, mint például a franciáknál és ezt a tényt nem szabad elfelejteni. A japánokról ne is beszéljünk, mert ők ha a teljes második sort küldik el egy világversenyre, azok is szinte mindent megnyernek. Nekünk nagyon meg kell becsülnünk azokat, akik éppen vannak.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 22
