A rivalizálás a sport velejárója. De vajon a testvérek irigykedve tekintenek-e a másikra, ha nagyobb sikereket ér el? Ahány eset, annyi válasz létezik, de azt előre leszögezhetjük: az életben mindannyian jól kijönnek egymással.
Munkatársainktól • „A testvéri szív színtiszta gyémánt, gyöngédsége határtalan!” – az idézet, amely Balzac Goriot apó című regényéből való, tökéletesen illik azokra az élsportoló testvérpárokra, akikről ebben az írásban szó esik. Mindannyian nagyon jó testvérek az életben, és a sportpályán is egymás mellett állnak.
Nagy Sándor sportpszichológus szerint azonban nem ritka, hogy a testvérek közötti rivalizálás sportolás közben is megmutatkozik:
– A testvérsportolók általában fokozottan figyelik egymás teljesítményét, sokszor egymáshoz viszonyítják magukat. Kialakulhat közöttük egyfajta irigység, de ugyanúgy örülhetnek is a másik sikerének. A féltékenység akkor jellemző, ha kisebb köztük a korkülönbség. Ha jelentősebb, akkor mindkét fél önálló személyiségként kezeli a másikat és saját magát.
Manhercz Krisztián (jobbra) és Ádám • Fotó: Schmidt Andrea/délmagyar.hu
A vízilabdázó Manhercz-fivérek között három év és két hónap a differencia. Ádám, a báty kóstolt bele először a vízilabdába, s miután alapvetően meghatározta a család életét, hogy edzésekre jár, később öccse, Krisztián is követte őt az uszodába.
– Nagyon nem akartam pólózni – emlékezik az öcs. – Mindenféle sportágba belekóstoltam: vívásba, kosárlabdába, a kézilabdába. Eszem ágában nem volt azt hallgatni, hogy Ádám ilyen jó, meg olyan ügyes, én pedig…
Ádám valóban kiemelkedett a korosztályából, gólkirályi címet is nyert. Amikor tizenhárom éves volt, korábbi edzője, Csapó Gábor azt mondta róla: „Minden adottsága megvan ahhoz, hogy nagy játékos váljék belőle.” Ő maga pedig a londoni olimpiáról álmodozott.
Aztán Krisztián neve mellé került az U18-as világbajnoki cím, az U19-es Eb-ezüstérem és legutóbb az U20-as vb-bronz is. Ráadásul a tizennyolc éves játékos a múlt év végén bemutatkozott a felnőttválogatottban, és tagja volt a világbajnokságra készülő bő keretnek.
Ádám sosem értette azokat a kérdéseket, amelyek azt firtatják, irigykedik-e a tesójára:
– Én vagyok a legbüszkébb, hogy ekkora sikereket ér el. Kezdetek óta azon vagyok, hogy segítsem a lehető legjobb teljesítmény elérésében. Fel sem vetődött bennünk, hogy bármiben rivalizáljunk.
A Studer lányok
A kosárlabdázó Studer lányok sem tekintettek egymásra riválisként, pedig mindhárman ugyanazon a poszton, irányító-bedobóként szerepelnek. A húsz éves Zsuzsa kezdett el először kosarazni, még a családi ház kertjében, ahol később a palánk alatt két húgát, Zsófiát és Ágnest is tanítgatta a játékra:
– Akkor sem voltam, és most sem vagyok rájuk féltékeny. A pályán és azon kívül is remek a kapcsolatunk, tulajdonképpen azért szeretem annyira a kosárlabdát, mert egy csapatban játszhatok a testvéreimmel, ami hatalmas plusz. De érdekes, hogy ha egyikünknek jól megy, akkor a másiknak nem, ritka az, amikor egyszerre kapjuk el a fonalat.
Nagy Sándor azt mondja, noha nincs nagy különbség aközött, hogy a csapatban testvérek vagy szimplán csapattársak játszanak együtt, olykor azért beleszövődik a sportolásba is a családi dinamika. Hiszen a testvérkapcsolat mégis csak más, mint a barátság vagy egyéb viszony.
– Nyugalmat ad, ha Zsuzsi is a pályán van – értékel a tizenhét éves Ágnes, a legfiatalabb Studer testvér. − Sokkal könnyebben oldom meg a játékhelyzeteket, ha tudom, hogy mellettem van. A másik nővéremmel rengeteg mozdulatot tőle vettünk át a pályafutásunk elején. Zsófival a juniorcsapatban játszom együtt, mindig tömöm labdákkal, remek köztünk az összhang a pályán, és soha nem szúrjuk le egymást, amikor hibázunk.
A pszichológus azonban úgy véli, nem szerencsés, ha a csapatsportágakban a testvérek folyamatosan összejátszanak, hiszen azt a többiek rossz szemmel nézhetik. Fontos megtanulniuk, hogy mindenki a saját teljesítményéért felelős, senki sem szerepelhet jól a másik helyett.
A párbajtőröző Bányai fivérek a páston csak magukra számíthatnak. A tizennyolc éves Zsombor azért egy-egy asszó előtt ellátja tanácsokkal bő két évvel fiatalabb öccsét, Botondot. Édesanyjuk, Bártfai Adrienn Diána azt mondja, a két fiú az életben nagyon jó testvér, de a sportban érződik közöttük, hogy vetélytársak:
– Zsombor gyerekként nehezen viselte, hogy az öccse mindenben jobb, mint ő. A tanulásban, a teniszben, ráadásul mindenkit azonnal elbűvölt. Emlékszem, előfordult, hogy ha versenyt nyert, akkor megkérdezte: „Ugye, ügyesebb voltam, mint Botond?” Mindketten teniszeztek, de úgy gondoltuk, jobb, ha más sportágat űznek, hogy ne legyen közöttük rivalizálás.
Így kezdett el Zsombor vívni, és amikor már sorra nyerte a versenyeket, rábeszélte az öccsét, hogy váltson sportágat. Elsősorban azért, hogy éreztesse a tesójával: ebben bizony jobb nála.
Bányaiék egymás ellen
A szülők sokáig tiltakoztak, aztán beadták a derekukat, miután a korkülönbség miatt a páston csak ritkán találkoznak ellenfélként. Zsombor az elmúlt szezont a junior párbajtőr-világranglista élén zárta, egyéniben a vb-n és az Eb-n is ezüstérmet szerzett, miközben Botond lemaradt a 2015-ös kadét világversenyekről.
– Azt látom rajta, hogy nagyon küzd – osztja meg velünk az édesanya. − Botond más természet, mindent precízen kivitelez, utánoz, de nem olyan kreatív, mint a bátyja. Amit Zsombor ösztönből és lazán kitalál, azért neki rengeteget kell dolgoznia. De rendkívül szorgalmas és nagy az akaratereje. Büszke a testvérére, azonban saját maga akar eredményeket elérni, például sosem venné fel a bátyja válogatott mezét, mert azt nem ő érdemelte ki. Gondolkodtunk már azon, hogy pszichológushoz kellene járnia, mert hiába ügyes, sokszor nem hiszi el magáról, hogy meg tudja csinálni, amit tud.
A sportoló gyerekek előbb vagy utóbb szembesülnek saját képességeikkel, 14-16 évesen már mindenki reálisan méri fel, mire lehet képes. Nagy Sándor szerint sokan ekkor fordulnak el a sportolástól, mert azt látják, hogy nem tudnak megfelelni annak, amit a sportág megkövetel tőlük.
Úgy gondolja, nem szerencsés általános érvényű tanácsot adni a témában, hiszen minden sportolót egyedien kell kezelni akkor is, ha testvérekről van szó. De hozzáteszi: mindenképpen fontos, hogy megtanulják szétválasztani a sportot és a családot.
