Brawn: Én döntöttem a teszt mellett

A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn elmondta, az ő döntésének köszönhető az, hogy a csapat részt vett a Pirelli teszten. A szakember azonban azt állítja, pozíció akkor sem kerül veszélybe, ha csapatát a szabályok megsértése miatt bűnösnek találják.

A brackley-i csapat az FIA elé járul, hogy válaszoljon a felmerült kérdésekkel azzal kapcsolatban, hogy a Formula-1-es szabályok megsértésére került-e sor, amikor a 2013-as autójukkal a Spanyol Nagydíjat követően teszten vettek részt.

A tél folyamán már arról pletykáltak, hogy Brawn hosszú távon nem marad a Mercedesnél és elképzelhető, hogy a csapat őt kiáltja ki majd bűnbaknak a teszt miatt.

Az FIA pénteki sajtótájékoztatóján azonban Brawn cáfolta, hogy a tesztbotrány miatt állása veszélyben lenne – pedig ő volt az, aki a teszten való részvétel mellett döntött.

„Azt hiszem voltak már korábban is pletykák és semmi nem történt. Én döntöttem a teszt mellett, ez tény és majd meglátjuk mi történik a bíróságon és mi lesz a folytatás. Nem mondom azt hogy örülök, de bízom benne, hogy a bírósággal ismertetett tények nyilvánvalók lesznek és az emberek jó döntést hoznak.”

Brawn szerint a Mercedes úgy gondolja, a Pirelli teszt nem volt titkos, mivel a többi csapatok is tudtak róla.

„Szerencsétlen dolog titkos tesztnek nevezni, privát teszt volt” – magyarázta Brawn. „Naivitás azt gondolni, hogy három barcelonai tesztnapról – és 1000 megtett kilométerről – az emberek nem szereznek tudomást. Privát teszt volt, nem titkos. A sport átláthatósága fontos számunkra, fontos a Mercedesnek és amikor a tények világossá válnak, akkor a helyzetről jobb döntést lehet hozni.”

  Formula.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.