Brazil Nagydíj: az egyik lelátó tetőszerkezete leszakadt az óriási viharban

Ijesztő képeket tett közzé a Forma–1-es Haas fotósa, akinek bejegyzéséből kiderült, hogy a pénteki időmérőt követően bedőlt az egyik lelátó teteje az interlagosi pályán – írta meg a Blikk.

A pénteki időmérőjének piros zászló vetett véget, amelyre azért volt szükség, mert az interlagosi pálya felett vihar következtében elsötétült az ég, majd hatalmas eső következett.

Úgy tűnik, a versenyirányítás nem hibázott, amikor az időmérő lefújása mellett döntött, ugyanis Andy Hone (a Haas fotósa) képeiből kiderült, hogy az egyik lelátó tetőszerkezete megadta magát az óriási viharban.

Objektum doboz

A szervezők szerint az esetnek nem voltak sérültjei. Mindenesetre az jól látszik, hogy mennyire veszélyes körülmények uralkodtak Sao Paulóban…

Írta a Magyar Hírlap