Brazília: közel 60 évesen visszatérhet a pályára a legenda! – hivatalos

Bejelentette visszatérését a futballpályára a brazilok világbajnok kiválósága, a pályafutása csúcsán a PSV Eindhoven és az FC Barcelona színeiben Európában is bizonyító Romario.

A jelenleg a brazil másodosztályban (Campeonato Carioca) szereplő America-RJ elnökeként a futballban továbbra is tevékenykedő brazil legenda bejelentette, hogy újra aktiválja magát, egy nagy álma beteljesülése érdekében.

“Még egy álmom megvalósul most azzal, hogy a fiam mellett futballozhatok!” – kommentálta döntését a korábbi 71-szeres brazil válogatott kiválóság, akit a mai napiga sokan a világ legjobb csatárai között emlegetnek.

“Néhány sportolónak adatik csak meg a világon, hogy a fia mellett versenyezhet a legmagasabb szinten. 58 évesen még mindig nagyszerű állapotban érzem magam. Csak remélni tudom, hogy a fiam sokat passzol majd nekem, hiszen mindig is szerettem gólkirály lenni, most sem lesz másképp.” – mosolygott utóbbi mondatán Romario, aki legutóbb 2009 augusztusa és 2010 januárja között karrierjét saját klubjában, az America-RJ-ben fejezte be.

(Borítókép: Photo by Lutz Bongarts/Bongarts/Getty Images)

fociclub

A Brazília: közel 60 évesen visszatérhet a pályára a legenda! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.