Brazília: visszatért a klubfutballba a korábbi szövetségi kapitány! – hivatalos

Ahogyan azt sejteni lehetett, a Flamengo együttese kinevezte ú vezetőedzőjének, a brazil válogatott legutóbbi szövetségi kapitányát, Titét.

A 62 esztendős szakember kapcsán korábban mi is beszámoltunk arról, hogy tárgyalásban áll a Flamengoval a közös folytatást illetően.

Hétfő este a felek bejelentették, hogy megszületett a megállapodás, amelynek értelmében a brazil válogatottat 2016 júniusa, valamint 2022 decembere között 81 tétmérkőzésen irányító Tite, 2024 december 31-ig szóló szerződést köt új csapatával, amelynél a keddi nappal máris megkezdte a munkáját.

(Borítókép: Photo by Alex Grimm/Getty Images)

fociclub