Briatore elmondta, mi a baj a Ferrarival

F1

2016. június 21. kedd, 08:46

Szerző: Czinege Ádám, fotó: Ferrari

Flavio Briatore, az F1-es Renault egykori vezetője osztotta meg gondolatait a Ferrariról, a jó csapatvezetésről, és arról, hogy szerinte mi kell a bajnokság megnyeréséhez a száguldó cirkuszban.

A Ferrari Kanadában ugyan közel volt a Mercedesekhez, az Európa Nagydíjon ismét nem tudtak a győzelemért harcolni. Bár egy második és egy negyedik helyet hazavihettek Bakuból, lassabbak voltak Nico Rosbergnél, aki simán nyert idén ötödször a mostani hétvégén. Flavio Briatore nyilatkozott a Ferrari problémáiról, és azt is elárulta, min változtatna az istállón belül.

Az olasz azzal kezdte, mit gondol a maranellói gárda legfontosabb céljának az idei évre: „A bajnokságokat a Mercedeséhez hasonló munkával lehet megnyerni. A Ferrarinak a második helyet kell megvédenie jelenleg. Hamilton csupán annak köszönhetően végzett az ötödik helyen, hogy rossz gombokat nyomogatott a verseny alatt, egyébként második lett volna.”

Az egykori csapatvezető szerint a következő tényezők a legfontosabbak a végső győzelemhez: „Nehéz nyerni az F1-ben. A Ferrarinak nem kell lecserélnie az igazgatóikat, nekik már volt egy pár belőlük. Nemzetközivé kell tenniük a projektjüket és nyitniuk egy technológiai bázist Angliában. Ha valaki pezsgőt készít, ezt jó, ha Franciaországban teszi, ha prosciuttót, akkor Parmában, és ha az F1-ben van az ember, a legjobb, ha a központja Angliában van.”

 Ferrari_06.21.

Az olasz szakember honfitársáról is megosztotta véleményét: „Marchionne nagyon lelkes, ezt már megmutatta nekünk. Azt gondolja, hogy mindenkinek, aki az ő elkötelezettségét látja, jobban kellene dolgoznia, és motiváltnak kell lennie attól, amiket az elnök mond.”

Briatore visszaemlékezett arra a pontra, hogy ő hogyan indult el a győzelem felé vezető úton: „Neki még nincs meg a kellő szaktudása az F1-hez. De én is felállítottam nagy igényeket, amikor kezdtem. Egyszer csak azt mondtam, egyedül csak a győzelem a cél, és utána meg is nyertük a bajnokságot.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS