BringaSport Strava csúcshódítás kihívás

Most már nem csak beltéren, de kültéren is összemérhetik formájukat a versenyzők és a lelkes amatőrök. A nemes cél érdekében létrejött Kométa TeamHUN ZWIFT sorozat után itt a BringaSport Strava kihívás a Renault Magyarország támogatásával.

A Strava alkalmazással az ország különböző pontjain jelöltünk ki szegmenseket, ahol az amatőr és a válogatott sportolók is összemérhetik tudásukat, június végén pedig az eredményeket összesítjük és díjakat osztunk ki kategóriák szerint a támogatóknak köszönhetően. A Renault Magyarország régóta ápol jó kapcsolatot a kerékpáros szövetséggel és eddig is támogatta kísérőautóval a magyar válogatottat és e kezdeményezés mellé is odaállt.

Sok sikert kívánunk a csúcsok megdöntéséhez!


BringaSport Strava-KQOM hunting challenge powered by

A csúcshódításra vonatkozó szabályok

  • a verseny 2020.05.18-tól 2020.06.30-ig tart és csak ezen időintervallumban tett kísérletek számítanak
  • 1-1 bringásnak minimum 2 kísérletet (külön-külön edzéseken) kell tennie az adott szegmensen (az adatok hitelessége, a manipuláció elkerülése végett)
  • a térségekben, ahol külön korcsoportok vannak hirdetve, ott 1-1 korcsoportban minimum 2 induló versenyzőnek kell részt vennie a versenyben
  • pulzusmérő használata kötelező
  • wattmérő használata opcionális, de ajánlott
  • a sík szegmenseken időfutam kerékpár használata engedélyezett (az élversenyzőknek jót tesz a gyakorlás az OB-ra, EB-re, VB-re)
  • motoros és egyéb segítség, bármilyen csalás gyanúja kizárást eredményez
  • minden kijelölt szegmensen, kategóriákként csak a leggyorsabb versenyző lesz díjazva, június 30-án pedig a megyékben szereplő két szegmens összesített eredményei alapján lesznek kihirdetve a legjobb versenyzők, akik egy újabb díjat kapnak
  • az összesítés pontrendszer alapján történik, azonos pontszám esetén, pedig a két szegmens összesített ideje, vagyis a gyorsabb idő nyer

Pest megye

Kategória:

  • open férfi és női
  • ifi férfi és női
  • serdülő férfi és női

Pilisszentkereszt-Dobogókő (Pilisszentkereszt): https://www.strava.com/segments/23888293

Hármashatár-hegy (Budapest): https://www.strava.com/segments/23990929


Tolna megye

Kategória: open férfi

Szálka (Szekszárd): https://www.strava.com/segments/23902005

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Kategória: open férfi és női

Kopasz hegy (Tarcal): https://www.strava.com/segments/24300103

Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt (Miskolc): https://www.strava.com/segments/24050871


Győr-Moson-Sopron megye

Kategória: open férfi

Pannonhalma climb (Pannonhalma): https://www.strava.com/segments/23912520

Győrság-Tápszentmiklós (Győrság): https://www.strava.com/segments/24001660

Forrás: www.bringasport.hu – RSS