Brocchi három ifijátékost szerződtetne a Bresciához

Cristian Brocchi, az olasz másodosztályban szereplő Brescia újonnan kinevezett edzője Andrej Modicot, Giovanni Crociatát és Alessandro Mastallit (a képen) is szeretné a csapathoz csábítani a Milantól.

Mint ismert, Cristian Brocchit áprilisban nevezték ki az első csapat edzőjének, azelőtt pedig a Primavera csapatot irányította. Az olasz szakember szerződése júniusban lejárt és elhagyta a klubot. Gyakorlatilag kijelenthető, hogy a Brescia edzője lett, hiszen az elkövetkező napokban fogják hivatalosan bemutatni új csapatánál.

A MilanNews.it szerint Brocchi a nyáron megpróbál a Milan utánpótlás akadémiáján nevelkedett játékosok közül hármat megszerezni, vélhetően csak kölcsönben. Név szerint Modic, Crociata és Mastalli szerepel az olasz együttes kiszemeltjei között. Korábban mindhárom játékos remekelt Brocchi irányítása alatt a Primavera csapatban.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS