Brocchi: “Jól teljesítő csapatot akarok látni a pályán”

A Milan hétfő délután a Hellas Verona otthonába látogat a Serie A 35. fordulójában. Cristian Brocchi, a rossoneri vezetőedzője megtartotta a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.

“A mentális hozzáálláson dolgozunk, mert a csapat bizonyos problémákkal küzd, amikor kisebb csapatok ellen játszik. Az egyik legfőbb célunk erre a szezonra, hogy minden mérkőzést agresszívan kezdjük és egy kemény üzenetet küldjünk az ellenfélnek és a szurkolóinknak. Bizalmat és hitet csepegtetek a csapatba. Nincs sok időnk együtt dolgozni, de az első lépéseket már megtettük. A kritikákkal ellentétben én úgy érzem, a Carpi elleni labdabirtoklási fölényünk azt mutatja, hogy egy lépést tettünk előre. Ez is része a fejlődési folyamatnak. Felülmúltuk a Napolit is labdabirtoklásban, egy olyan csapatot, mely az egész szezon alatt együtt dolgozott, és amelynek nagyon jó edzője van. Örülök a csapatnak, de azzal is tisztában vagyok, hogy még nagyon sok mindenen kell még dolgoznunk. Miután a Carpi elleni mérkőzésen nagyon sok helyzetünk kimaradt, az edzésen a befejezéseket gyakoroltuk, és a támadójátékot. Ha a csapat mindent meg tud majd valósítani, amit elterveztem, akkor egy rendkívüli csapatunk lesz, de ez azonban időt vesz igénybe. De abban már biztos vagyok, hogy bizonyos elemeket már képesek lesznek megvalósítani abból, amit elvárok. Megkértem a játékosokat, hogy egy kicsit többet adjanak bele.”

“Még nem gondolunk a kupadöntőre, egyszerre csak egy mérkőzésre koncentrálunk. Egyenként vesszük az akadályokat, annak érdekében, hogy biztosan elérjük a célunkat. Keményen dolgozunk, hogy egyre jobbak legyünk, és a kupadöntő idejére a végéhez érjünk a korábban elkezdett folyamatnak. A klub keményen dolgozik azért, hogy fiatal, tehetséges játékosokat képezzen ki, akik később bekerülhetnek az első csapatba is. A fiatal játékosok nem kapnak semmilyen könnyítést, amennyiben megérdemlik játszani fognak.”

“Bonaventura szerdán kivizsgáláson vesz részt, hogy kiderítsük mennyire komoly a sérülése. Nagyon fontos, hogy beszéljek Baccával. Ami köztünk elhangzott, az nagyon meggyőző és őszinte volt. Az én ambícióm az, hogy a legjobbat adjam. Azért választottak, hogy ötleteket hozzak, ahogy tettem ezt a korábbi években is. A labdajáratási gyorsaságunk is egy olyan aspektus, amelyen még dolgoznunk kell, de úgy vélem a Hellas Verona elleni találkozón látni fogunk ebben is fejlődést. Akkor leszek csak igazán mérges, ha a csapat teljesen mást csinál, mint amit én elvárok. Eléggé realista vagyok, hogy megértsem, a csapat nem fogja ilyen rövid idő alatt teljesen megérteni az ötleteimet. De bizakodom.”

“A játékosok boldogak és elszántak. Egyikük sem gondolja úgy, hogy a formációnk lenne a problémáknak a középpontjában. Egy olyan világban élünk, ahol mindenki szabadon elmondhatja a véleményét. Értékelem a játékosok karakterisztikáját. Az én játékrendszeremben van egy irányító, 2 szélső középpályás, és egy támadó ék, és mindannyian kapcsolatban állnak. Várható, hogy az új edző és az új edzési metódusok némi sérüléssel járnak. De ezek csak kisebb jelentőségűek, és már elkezdtük fokozni az edzéseket: Elhoztam az ötleteimet, de fokozatosan vezetem be. Elvárom Baccától és a többi játékostól, hogy büszkeséggel játszanak. Egy erős, jól teljesítő csapatot akarok látni. Bonaventura sérülése kész csapás, hiszen egy nagyon tehetséges játékosról van szó, aki jól olvassa a játékot, ahogyan ezt a múltban be is bizonyította. Nem tudom, hogy kit fogok választani az irányító pozícióba, a 2 támadó mögé. Boateng és Honda rendkívül eltérő játékosok.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS