Brocchi nem foglalkozik a pletykákkal

Cristian Brocchi, a Primavera csapat vezetőedzője válaszolt az újságírók kérdésére és elmondta, hogy nem foglalkoztatják a Sinisa Mihajlovic távozásával kapcsolatos pletykák.

Féltávhoz érkeztünk a bajnokságban és a Milan 19 fordulót követően a 8. helyen áll a tabellán 29 ponttal. A piros-feketék a Carpi, a Hellas Verona és a Bologna ellen is pontokat hullajtottak, így visszacsúsztak a középmezőnybe. A közelmúltban több alkalommal is felmerült Sinisa Mihajlovic esetleges távozása, miután a vezetőség nem elégedett az eddigi eredményekkel.

A lehetséges edzőjelöltek között van a csapat korábbi középpályása és egyben a Primavera csapat jelenlegi edzője, Cristian Brocchi is.

“Nincsenek hatással rám azok a pletykák, amiket olvasok, hogy én fogom átvenni Mihajlovic helyét és én leszek az első csapat edzője, mivel már két éve ezzel a helyzettel élek együtt. Mihajlovic egy nagyszerű edző és nem érdekelnek a pletykák. Primavera? Büszke vagyok és elégedett.” – mondta Brocchi az újságíróknak.

A 39 éves szakember 2001-2008 között volt a Milan játékosa és több mint 150 meccsen lépett pályára.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS