Brocchi: “Nem könnyű a Serie A-ban edzősködni”

Szombaton este a Milan a Bologna csapatához látogat az idény utolsó előtti bajnoki mérkőzésén. Cristian Brocchi megtartotta a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, ahol többek között beszélt az előző mérkőzés eseményeiről, a sérültekről és az esetleges formáció váltásról.

“A múlt héten és ezen a héten is keményen edzettünk. A játékosok a megfelelő hozzáállással, és keményen dolgoztak, különösen a megfeszített intenzitású edzéseken. Pont olyan visszajelzéseket kaptam, mint amiket vártam. Remélem, a mai mérkőzésen megtudják ezt ismételni. Az előző héten összehozott döntetlen csalódás volt, de a játékosok nem adták fel. Miután 2 gólt kaptunk teljesen más hozzáállással kezdtük a második félidőt. A csapat jól reagált a helyzetre és nagyon közel álltunk a győzelemhez. Nem akarom túl ragyogni a dolgokat, az eredmény, ami számít.”

“Vannak pozitív és negatív aspektusok is, valamint olyanok is, amelyeken még dolgoznunk kell. Az első pillanattól kezdve szeretném, ha a játékosok a megfelelő hozzáállással küzdenének a Bologna ellen. A játékosok rendre felkészültek a Frosinone ellen is, minden megvolt, ami a győzelemhez kellett, de végül nem sikerült ezt elérnünk. Múlt héten a mérkőzés előtti edzés lassan indult be. Ezen a héten azonban óránként kilométerek millióit futottuk le. Remélem ez egy pozitív jel.”

“Csak azok tudják igazán megítélni a munkánkat, akik végig, közelről követik. Az eredmények befolyásolják a véleményeket. Az elnök tudja ezt. Félretéve a kritikákat az utolsó mérkőzésen voltak pozitív jelek. Az otthoni 3-3-as döntetlen a Frosinone ellen nem elég jó eredmény. De ha a statisztikát nézzük, nem mondhatjuk azt, hogy a csapat nem teljesített jól. A következő 2 mérkőzésen mind a 6 pontot meg akarjuk szerezni. A Frosinonénak csak 4 kaput eltaláló lövése volt, így nem lehet azt se mondani, hogy ne lennénk jók hátul. A játékosok szeretnék kvalifikálni magukat az Európa ligába, efelől kétségem sincs. A játékosok megjegyzéseire alapozva semmi másra nem gondolhatok. A játékosaim nem színészek, így a szavukban kell hinnem és a tetteiket értékelni.”

“Sosem gondoltam, hogy ez a munka könnyű lesz, azonban számomra izgalmas, kielégítő, érzelmi és egyedülálló lehetőségekkel teli. Ez számomra egy hatalmas előrelépés. Nem könnyű a Serie A-ban edzősködni, de a kritikák ellenére előre tekintek, mert szeretem ezt a klubot, és minden tőlem telhetőt megteszek. Beszéltem Donnarummával és mondtam neki, kap egy pofont, ha azt látom, hogy feladja. Nincs olyan játékos a földön, aki ne vétene hibákat, de most már nyugodt és határozott. A hírneve ellenére semmit sem változott. Remélem továbbra is fenntartja ezt a minőséget és tovább járja az útját. Egy kis hiba nem ejthet csorbát ezen a srácon. Méneznek volt egy kis problémája a mai edzésen, kellemetlen fájdalmat érzett és jobb, ha pihen. Calabria kissé szomorkásnak látszott. Már egy hónapja nem játszott. Ez egy természetes viselkedés egy olyan fiatal játékostól, aki játszani szeretne. Az első kemény hét után most boldogabbnak tűnik. Kiváló a hozzáállása, és remélem, jó teljesítményt tud nyújtani, mert megérdemli. A kritikusok motiválnak. Nagyon feltöltenek, és ezt a motivációt át kell adnom a játékosoknak.”

“A Bologna elleni mérkőzés komoly próbatétel lesz a csapat számára. Én vagyok az edző, és mindig meg fogom védeni a játékosaimat, ha határozottságot és győzelem éhséget mutatnak. A legjobbat kell kihoznom belőlük. Sérültek? Bertolacci a Sampdoria elleni mérkőzésen sérült meg, míg Bonanventura nagyon sokat játszott ebben a szezonban és le is sérült, habár próbál minél hamarabb túl lenni rajta. Abaténak nincs izomsérülése. Antonelli pedig a gólszerzés után sérült le még a múlt héten.”

“Múlthéten amit kértem Hondától azt mindet megvalósította. Aztán behoztam Luiz Adrianót, hogy megpróbálja visszahozni a meccset, és a védők mögé mozogjon. Úgy vélem ez helyes lépés volt. Jelen pillanatban nem tudunk 4-4-2-ben és 4-3-3-ban sem játszani, mert Bonaventura kidőlt. A 4-3-1-2-es felállást próbálgattuk, de most dolgozunk a 4-3-2-1-en is. Azonban nem a formáció az igazi kulcs, hanem az, hogy hogyan kezeljük a mérkőzést.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS