Bronzrajt

Juhász Márk és Balogh Bence is bronzérmet szerzett az asztaliteniszezők nemzetközi utánpótlás-viadalán, a Molnár János-emlékversenyen. A BVSC-Zugló Szőnyi úti termében az első napon az U11-es és az U12-es korosztályban hirdettek győztest.

UP-info Két magyar bronzérem született a Molnár János-emlékverseny nyitónapján. A BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya által immáron huszonegyedik alkalommal megrendezett viadal, a hagyományoknak megfelelően, a legkisebbek versengésével indult.

Két magyar érmet ünnepelhettek a magyarok a BVSC otthonában Fotó: Karikás Gábor

Két magyar érmet ünnepelhettek a magyarok a BVSC otthonában  •  Fotó: Karikás Gábor

Csaknem egy hete a Budapest-bajnokság újoncversenyét követően azt írtuk honlapunkon, hogy érdemes megjegyezni az U11-es korosztály két döntősének nevét. Nos, nem tévedtünk, hiszen az akkori győztes, a BVSC-s Juhász Márk és a szarvasi Szántosi Dávid most a nemzetközi mezőnyben is bizonyított. Bár utóbbinak ezúttal meg kellett elégednie a nyolc közé jutással, előbbi egészen az elődöntőig menetelt, ott a későbbi győztes, nagykárolyi Szilágyi Paultól kapott ki 3-0-ra. Az erdélyi fiú a döntőben a horvát Borna Peteket múlta felül ugyancsak 3-0-ra.

Az U12-es korosztályban sem született nagyobb meglepetés a magyar érmes kilétét illetően. A tolnai Balogh Bence az elmúlt hétvégén már megmutatta, remek formában van, s miután megnyerte a Budapest-bajnokságot, a nemzetközi mezőnyben is letette a névjegyét. Juhászhoz hasonlóan ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott fel, miután az elődöntőben kikapott a német Mike Hollótól. A korábbi magyar válogatott asztaliteniszező, Holló Zsolt fia a döntőben sem talált legyőzőre, a katalán Pau Lloret ellen 3-1-re nyert. Érdekesség, hogy spanyol játékos tavaly az U11-esek között szerzett bronzérmet, akkor a fináléba jutástól a KSI ígérete, Huzsvár Erik ütötte el. Ő most az egy évvel idősebbek között, a nyolc között fejezte be a versenyt.

A Molnár-emlékverseny pénteken az U13-asok viadalával folytatódik.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS