BRSE a siker útján – interjú Kormos Mihállyal

image

A Békéscsabai RSE csapata ebben az évben több átalakuláson is keresztülment, a gárda szerkezete egészen január végéig változott, de a csapategység végig töretlen maradt, és ha mondhatni lehet, mostanra még erősebb, mint eddig volt.

Az együttes történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy az Újpest legyőzésével bejutott a Magyar Bajnokság legjobb négy csapata közzé, és most a tavalyi bajnok, BSE ellen készülhet, hogy megszerezze a bronzérmet. Ezen apropó kapcsán kerestük meg Kormos Mihály szakmai igazgatót, hogy megtudjuk tőle mi a siker titka?

Először is gratulálok az eddigi sikerekhez! A csapat nagyon szépen haladt előre egész év során. Tudjuk voltak nehézségek, de ezeken is sikerült túljutni, és immár a bronzcsatára készülhettek. Hogyan értékelnéd az eltelt időszakot?
Úgy gondolom, hogy szép szezonunk van. Az alapszakaszban a teljesítményünkkel majdnem teljesen meg voltam elégedve. Nagyon kevés hiányzott az alapszakaszbeli második helyhez. Ha a Gödöllő ellen hazai pályán a két elveszett 26-24-es szett egyike meg van, akkor nem a Vasassal kellett volna elődöntőznünk, és az UTE-t is elkerültük volna a negyeddöntőben. Sajnos több kínálkozó lehetőséggel nem éltünk, és valóban több dolog is hátráltatott bennünket az év során. Sajnos három ütő poszton három játékossal, csere nélkül játszottunk december végéig. Kicsit szerencsénk is volt, hogy a komolyabb sérülések, betegségek elkerültek bennünket ebben az időszakban. A bajnokságban sikerült átvenni a vezetést, még úgy is, hogy az amerikai Lana Zielke betegsége miatt végleg hazautazott hazájába. Óriási veszteség volt, hiszen egy nagyszerű sportembert ismertem meg a hölgyben. Téli szünetben Molcsányi Petra visszatért, és az utolsó pillanatban a szerb Sofija Medics-csel erősödtünk. Így kicsit nagyobb repertoár állt rendelkezésemre a nagyon feszített szakasz előtt. 14 nap alatt 6 kő kemény mérkőzés… Sajnos nem bírtuk. A BSE elleni hatalmas idegenbeli 3-2-es kupabravúr után 2 nappal hazai pályán kikaptunk a Gödöllőtől, és mindezek mellett a legjobb formában lévő játékosunk, Pallag Ágnes megsérült, bokaszalag-szakadást állapítottak meg. Visszacsúsztunk a 3. helyre, ami azt jelentette, hogy az UTE-n át juthatunk be a négybe.
„A sok probléma sem léket vágott a csapat hajóján, hanem még egységesebbé tette azt, szinte megbonthatatlan egységgé…”
Hogyan látod az UTE-Volley elleni négybe jutásotokat?
A negyeddöntő hatalmas csata volt. Mutatja csapatunk mentális erejét, hogy képes volt többször is nagyon mélyről felállni. Harmadik meccsen, hazai pályán 3-0-ra nagyszerű játékkal legyőzött bennünket a fővárosi egylet. 2-1 volt oda, és jött a 4. Budapesten. Ott és akkor nagyot játszottunk. Hittünk magunkban, és mi is 3-0-ra nyerünk. Mindent eldöntő mérkőzésen, Csabán is vezetett az UTE 2-1-re. Onnan is felálltunk. 3-2-re nyertünk egyesületünk történetének eddigi legfontosabb, legemlékezetesebb meccsén. Fantasztikus fieszta vette kezdetét. A végletekig kiélezett csatában győztünk és hatalmas örömet okoztunk egyre növekvő szurkolóinknak.
es jött a Vasas elleni elődöntő…
Két gyönyörű meccset játszottunk. Mindkettőn megvolt a sanszunk a győzelemre. Budán a harmadik szettben 20-16-ra vezettünk. Nem tudtuk végigvinni. Pedig közel álltunk a 3-0-hoz. A másodikon Csabán 2-1 volt ide, és a kezdő irányító, Milovits Juli megsérült a Vasasnál. Nem tudtunk élni a felkínálkozó lehetőségeinkkel. De így sem tudok rosszat felróni a lányoknak. Mindent kiadtak magukból. Ennyire tellett. A harmadik összecsapáson már nagyon nem tudtuk azt nyújtani, mint a korábbi kettőn.
Kívülről is látszik, hogy egy nagyon összetartó gárdát sikerült összerakni, akik a pályán, és azon kívül is kitartanak egymás mellett. Mi a titok?
Nincs titok. Nagy Attila az elmúlt években felépített egy nagyszerű felnőtt csapatot és egy sikeres utánpótlás bázist. Mostanra értek be lányaink, akik sikerre éhesek. A korábban ide érkező sportolók és az idén Baran Ádám elnökünk által idecsábított sportolók is hasonló mentalitásúak. Mindenki célja volt, hogy a négybe jussunk. Ezért szinte mindent megtettek. Nyáron a felkészülés alatt igazi csapattá értek.,
Sokat dolgoztunk az edzésen kívül is. Meg lett az eredménye. A sikerek nem elbizakodottá tették a lányokat, hanem egyre erősebbé, egyre jobb közösségé. A sok probléma sem léket vágott a csapat hajóján, hanem még egységesebbé tette azt, szinte megbonthatatlan egységgé. Örülünk, ha külső szemlélők is ezt látják. Valóban így is van.
Látszik, hogy a közönség is szereti a csapatot, nagyon sokan látogatnak ki a mérkőzésekre. Az UTE elleni döntő összecsapás hangulata, pedig felejthetetlen volt! Hogyan kezeli az együttes a sikert és a növekvő népszerűséget? Mennyi pluszt jelent ez számukra?
A sikerink és a mérkőzéseinken a hozzáállásunk, mentalitásunk egyre több embert vonzott, egyre többen szerették meg a lányokat. Jó volt látni, hogy a bajnokság előre haladtával a csapat és a nézők egyre jobban egymásra találtak. Most, hogy a megye legsikeresebb csapata lettünk folyamatosan nő a nézők száma, és tényleg soha nem látott hangulatú mérkőzések kerekedtek a Viharsarokban. UTE elleni tényleg felejthetetlen, de a Vasas elleni 3-2-es vereség után is 5 percig vastaps volt a csarnokban.
Félelmetes volt. Ez is mutatja, hogy a jó közönség egy vereséget is tud pozitívan értékelni, ha azt látja, hogy a játékosok mindent kiadnak magukból, lelküket, szívüket a pályán hagyják. Motiválja a lányokat szerencsére. Reméljük ez nem fog átfordulni egy idő után. De bízunk a lányainkban.
A BSE-vel négyszer találkozott ebben a szezonban a BRSE. Eddigi mérleg két győzelem, két vereség. Mit gondolsz, mire lehet képes a társaság most, mikor a bronzérem a tét?
Teljesen kiegyenlített csata. Kicsit a BSE-nek van nagyobb esélye, de mindkét gárda bebizonyította, hogy tud otthon is, de idegenben is nyerni. Mindkét csapat roppant motivált, hiszen ez a bronzérem hatalmas lehetőség sok-sok játékosnak. A tét nem fogja befolyásolni sportolóinkat. Bizonyítottak idén, hogy nagy tét alatt is tudtak jól teljesíteni.
Hogyan készültök idei utolsó párharcotokra? Heti hány edzést vezényeltek, mire próbáltok nagyobb hangsúlyt fektetni?
Napi egy edzés, de vannak délelőtti tréningek is. Hosszú ez az 1 hónap szünet, pláne, hogy már év vége van. Mindenki fáradt, és lassan jön az érettségi sokuknál, vagy a vizsgaidőszak. Nem könnyű őket „tűzben” tartani. De a lehetséges érem motivál.
Kicsit, ha a jövőbe tekintünk, milyen terveid vannak a következő szezonra?
Ebben a pillanatban csak az idei szezon sikerességén dolgozok. A jövőről majd pár hét múlva. Most jó lenne feltenni a koronát erre a sikeres szezonra.