Brutális sérülés miatt félbeszakadt a Haladás meccse – még a helyszínen altatásba került a játékos

Az NB II-es Haladás az osztrák másodosztályú Kapfenberggel játszott szombaton edzőmérkőzést.

A kapfenbergi találkozó azonban a 60. percben, 1-1-es állásnál Vanja Zvekanov súlyos sérülése miatt félbeszakadt – tájékoztatott róla a szombathelyiek hivatalos oldala. A haladas.hu beszámolója szerint a hazaiak középső védője és a szombathelyiek közelmúltban igazolt szerb-magyar középpályása, Vanja Zvekanov ugrott fel fejelni egy labdáért, egy kicsit ütköztek a levegőben és a Haladás futballistája olyan rosszul ért talajt, hogy már akkor látni lehetett, nagy a baj.

Zvekanov hangosan üvöltött és a bal bokáját fogta. A középpályáshoz mentőt hívtak, a személyzet infúziót adott és nagy fájdalmai miatt el is altatta a futballistát, majd kórházba szállította.

Egyelőre nem tudni a pontos diagnózist, vélhetően Zvekanov bokája, vagy a boka feletti része sérült meg súlyosan – elképzelhető, hogy eltört a lába, de erről pontos diagnózis csak később várható. A játékvezető mindenesetre a súlyos sérülés miatt félbeszakította a mérkőzést.

– A második félidőben történt súlyos sérülés valamennyiünket megviselt, Vanjának jobbulást kívánunk és bízunk abban, hogy mielőbb felépül – nyilatkozta az eset kapcsán Németh Szabolcs vezetőedző.

NB I: Csúcssebességre kapcsolt a Vasas, beindult a Vidi, beragadt az Újpest – megmondjuk a “tutit” az eddigi igazolásokról