Budapesten lesz jövőre a Mesterek Kupája

Budapesten lesz jövőre a Mesterek Kupája
Kormány Sport

Budapest ad otthont jövőre az olimpiai kvalifikációs cselgáncs World Tour kiemelt eseményének, a Mesterek Kupájának.

judoinfo.hu szaklap csütörtöki tájékoztatása szerint Tóth László, az Európai és a Magyar Judo Szövetség elnöke bejelentette: 2023. augusztus 4. és 6. között Magyarországon rendezik a sportág második legrangosabb versenyét, az IJF World Judo Masterst, amely az egyik legfontosabb esemény a párizsi olimpia szempontjából.

„Természetesen nagy kihívás lesz a viadal megrendezése, de készen állunk rá – jelentette ki Tóth László. Óriási tapasztalatokkal rendelkező rendező csapatunk van, átgondoltuk, mi hiányzik még a gyűjteményünkből, az ifjúságitól a veterán világbajnokságig mindent megrendeztünk, egyedül a Masters hiányzik. Felvetődött a lehetőség, hogy 2023-ban vagy 2024-ben ezt is vendégül lássuk Magyarországon, most az IJF úgy döntött, hogy erre már jövőre sor kerül”.

Az idei, 300 ezer dollár összdíjazású Mesterek Kupáját keddtől csütörtökig Jeruzsálemben rendezték, a hatfős magyar csapat az 52 kilogrammos Pupp Réka révén egy bronzéremmel zárt.

A sportág gálaversenyét 2010-ben hívták életre, azóta 2014-ben visszalépés miatt, 2020-ban pedig a koronavírus-járvány következtében maradt el. Kezdetben minden súlycsoportban a legjobb 16 kapott meghívást, 2019 óta viszont már a kategóriák legjobb 36 sportolója szerepelhet.

A viadal rangját jelzi, hogy a World Tour-sorozatban a Grand Prix és a kontinensbajnokság megnyerése 700 pontot ér, a Grand Slam-arany 1000, a Mesterek Kupája-diadal pedig 1800 pontot ad, így csak a 2000 pontot hozó világbajnoki cím ér többet nála.