Bugatti Chiron – Genfben debütál

Autó

2015. november 30. hétfő, 18:48

Szerző: Mészáros Gergely

A Bugatti végre hivatalosan is megerősítette, hogy Genfben ünnepli világpremierjét a Chiron nevet viselő új szuper-sportkocsija.

bugattichiron2016a

Már a végső tesztelése folyik a Bugatti új szuper-sportkocsijának, így egyre több – szinte – álcázatlan fotó készül az újdonságról, melyet a Bugatti egyik vezetőjéről, Louis Chironról neveztek el. Az 1920-as, 30-as években ő számított kora legjobb versenyzőjének, s talán az ő neve kötődik a legszorosabban a Bugatti történetéhez.

bugattichiron2016b

A Chiron minden szempontból felülmúlja majd az elődjét, bár egyelőre a műszaki információkat nem hozták nyilvánosságra. A hírek szerint azonban egy négyturbós, 8 literes, W16-os erőforrás dolgozik majd benne, 1500 lóerős csúcsteljesítménnyel és 1500 Nm maximális nyomatékkal. A brutális teljesítmény egy hétfokozatú DSG váltón keresztül jut el a négy kerékhez, aminek köszönhetően a Bugatti mindössze 2,3 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-t. Ennél is döbbenetesebb „adat”, hogy várhatóan 15 másodperc szükséges neki 300 km/h-ig, a végsebessége pedig 470-480 km/h körül alakul majd.

bugattichiron_1

Ehhez nem akármilyen gumiabroncsok szükségesek, az elöl 20, hátul 21 colos felnikre a Michelin szállítja a Pilot Sport PAX gumikat. „Mögöttük” hatalmas, 420, illetve 400 milliméteres féktárcsák gondoskodnak a biztonságos megállásról. A szuper-sportkocsiból 500 darabot terveznek gyártani, ebből már több mint százat el is adtak előre. 2018-ban készülhet belőle egy targa verzió is.

bugattichiron2016

Forrás: www.formula.hu – RSS