Busa Gabriella profi kick-box világbajnoki címért küzd vasárnap Budapesten

A 2023-as évvel profi kick-box rendezvénysorozat veszi kezdetét hazánkban, amelynek első eseményére január 15-én, vasárnap kerül sor. Az újdonsült kezdeményezésről kedden állapodott meg a 2028-as az olimpiai részvételre is esélyes kick-box sportág világszövetségének profi szakága (WAKO PRO) és a Magyar Kick-box Szakszövetség. A nyitó rendezvény fő mérkőzésén az amatőrként háromszoros világbajnok – és sokak által az Exatlon Hungary extrémsport reality-jéből is ismert – Dr. Busa Gabriella ezúttal a profi világbajnoki cím reményében lép ringbe.

A NOB által is elismert kick-box világszövetség, a WAKO legfontosabb célja, hogy a sportág ott legyen a 2028-as Los Angeles-i olimpián. Erre eséllyel is pályázik, hiszen a kick-box egyike annak a kilenc sportágnak, amelyek közül néhány a szervezők jóvoltából felkerülhet a programra. A WAKO vezetése – amelynek a magyar Király István az egyik alelnöke – ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a sportágnak profi „lába” is legyen, amelyet a WAKO PRO koordinál.

Ennek lesz a része az az új profi kick-box rendezvénysorozat, amely 2023-ban rajtol el Magyarországon – jelentették be kedden a WAKO PRO képviseletében Király István, valamint a hazai szövetség elnöke, Galambos Péter. A magyarországi sorozatot szervező Royal Promotion az idén 4-5 eseménnyel kalkulál, de terveznek külföldi, illetve a kick-box mellett profibox gálákat is tető alá hozni.

A nyitó rendezvény mindjárt különleges csemegét ígér: az amatőr pályafutásnak háromszoros világbajnokként búcsút intett Dr. Busa Gabriella a profik között is csúcsra érhet. Az Exatlon Hungary második évadának női bajnoka 2019-ben, harmadik vb-aranyát követően vonult vissza az amatőr kick-box karriertől, arról azonban nem tett le, hogy a profik között is bizonyítson.

A címmérkőzés pikantériája, hogy a full-contact szabályrendszer 55 kg-os súlycsoportjának világbajnoki címéért zajlik majd. Vagyis éppen azért a bajnoki övért, amelyet 2018-ban a szintén magyar Rákóczi Renáta szerzett meg, egy évvel később pedig sikerrel megvédett. A trón azonban mostanra megüresedett, hiszen az Exatlonban korábban szintén szerepelt bajnok időközben visszavonult. Reni azonban nem csak tétlen szemlélője lesz az utódjáról döntő csatának, hiszen az elmúlt időszakban tapasztalatával Gabi felkészülését segítette.

 

A 12-szer 2 percesre tervezett ütközetben a lengyel Marta Pyra lesz Dr. Busa Gabriella ellenfele.

A gálán a fő mérkőzést öt másik profi kick-box összecsapás előzi meg, amelyeken a sportág hazai elitjéből többek között ringbe lép Góman Renátó, valamint a tavaly nyáron a birminghami Világjátékokat is megjárt Pálfi Viktória.

A Royal 01 elnevezésű rendezvény hivatalos mérlegelését szombat délután tartják a Westendben. A gála maga pedig vasárnap 17 órakor kezdődik Madárfészek Akadémián, hivatalos nevén az újpesti Kellner Ferenc Sportközpontban.