Button: Lewis egyre jobb és jobb lesz

F1

2016. január 12. kedd, 19:20

Szerző: Harmath Ákos; Fotó: Autosport.com

Lewis Hamilton a tavalyi szezon során megnyerte F1-es pályafutása harmadik világbajnoki címét. Jenson Button elemezte, mi állhat napjaink egyik legjobb versenyzőjének eredményei mögött.

A harmadik vb-címével Hamilton egyértelműen a legsikeresebb brit pilóta lett a sportág történetében, mert ugyan Jackie Stewart is háromszoros bajnok (’69, ’71, és ’73), de nem tudta megvédeni a címét egyszer sem, ráadásul „mindössze” 27 győzelmet aratott, szemben Hamilton 43 futamgyőzelmével.

Jelenleg a Mercedes címvédője mellett egyetlen másik aktív brit világbajnokot találunk a mezőnyben, a Brawn GP-t 2009-ben sikerre vivő Jenson Buttont, aki a vb-pontverseny megnyerése óta a McLaren istálló tagja, ahogy Hamilton is az volt korábban.

„Jól tudom Lewisról, hogy nagyon tehetséges srác, hiszen három éven keresztül a csapattársam volt. Nemcsak gyors, hanem nagyon okos, határozott és koncentrált vezetésre képes. Azt mondanám, ő volt a leggyorsabb csapattársam, bár időnként Barrichello is össze tudott rakni egy-egy nagyon gyors kört, főleg időmérőkön” – idézett fel egy sokkal sikeresebb időszakot pályafutásából Button.

but_ham

Button (balra) és Hamilton az együtt töltött évek alatt 18 futamot nyert a McLarennek

„Persze az F1 nem kizárólag arról szól, hogy gyors legyél, arról is, hogy a körülötted lévő emberekből és magadból is egyszerre hozd ki a maximumot. Ebben Lewis most talán erősebb, mint korábban bármikor, és csak egyre jobb és jobb lesz” – mondta a 35 éves brit, aki hozzátette, van még, amiben volt csapattársa valóban kiemelkedő.

„A jó időben, a jó helyen volt, és a lehető legtöbbet hozta ki a kínálkozó lehetőségekből – és ezt nem sok F1-es pilóta tudja. A jó pozícióba kerülés képessége és az, hogy olyan emberek vegyenek körül ott téged, akikkel a maximumot ki tudod hozni magadból; ez az egyik kulcsa a sikernek a Formula-1-ben” – mutatott rá a hosszú pályafutása során 15 futamot megnyerő Button.

„Lewis nem nyerte volna meg az utolsó két világbajnoki címét a Mercedes nélkül, mert ragyogó autót rakott össze a csapat. De hiába van a legjobb autód, attól azt még neked kell győzelemre vezetni a pályán és legyőzni vele a csapattársad. Ezt Lewis magabiztosan megtette” – zárta honfitársa dicséretét a jelenlegi F1-es mezőny egyik legtapasztaltabb tagja.

Forrás: www.formula.hu – RSS