Button szerint ezért nem okoz gondot a zsúfolt július

F1

2016. július 5. kedd, 18:31

Szerző: Dezső Attila, Fotó: McLaren Honda

A brit pilóta tapasztalataiból kiindulva úgy gondolja, hogy az F1-es mezőnyt nem zavarja, hogy négy futamot kell teljesíteniük öt hónapon belül – inkább a mérnökök azok, akiket kifacsar a rengeteg munka.

Ritka az olyan alkalom, amikor öt hét alatt négy F1-es futamot rendeznek, júliusban azonban ismét elkényeztetik a rajongókat, lévén az Osztrák és Brit, valamint a Magyar és Német Nagydíjakat is csak egy-egy hét választja el egymástól – az egyetlen kéthetes szünet Silverstone és a Hungaroring között lesz majd. A hazai futamára készülő 2009-es világbajnok, Jenson Button úgy véli, hogy a zsúfolt program nem fárasztja ki a pilótákat, és inkább a csapat többi tagja szenvedi meg a folyamatos készenlétet.

„A Forma-1-ben kihívást jelent, ha négy versenyt kell teljesítened öt héten belül. Az egy dolog, hogy a pilóták ezt élvezik, de a szerelőknek nagyon kemény időszak. Én vasárnap este elutazok és csütörtök reggel már megyek is vissza” – idézte Buttont a Motorsport-Total.com. „Mi pilóták imádunk versenyezni, ezzel nincs is probléma. Az azonban nehezebb, hogyha Kanadából Bakuba kell utaznunk” – utalt a brit arra, hogy az Európa Nagydíjat rögtön Montreal után rendezték – a két helyszín között majdnem 9000 kilométer a távolság.

Az Osztrák Nagydíjon diadalmaskodó Lewis Hamilton azonban nem ért egyet honfitársával. „Szeretem a hosszú repülőutakat” – mondta a címvédő, aki folyamatosan ingázik Észak-Amerika és Európa között. A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier úgy véli, a saját szerelőik számára nem jelent gondot a júliusi erőltetett menet, mivel már előre felkészítették őket a kihívásokra. 

Forrás: www.formula.hu – RSS