Button változtatna Szocsi problémás kanyarján

F1

2016. május 3. kedd, 12:37

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

A 2-3-as kanyarkombinációban elhelyezett tábla nem csupán Hamiltont tréfálta meg, de Button Orosz Nagydíját is megkeserítette – ő biztosan máshová tenné a következő szezonban.

Bár a 12. rajthelyről startoló Jenson Button nem keveredett bele az Orosz Nagydíj 2-es kanyarjában zajló egyik ütközésbe sem, ki kellett szélesítenie a pályát, hogy elkerülje a káoszt, ráadásul jelentős időt veszített, mikor a visszatérést jelző táblához igazodott. Ekkor szakadt le két hellyel hátrébbról induló csapattársától, Fernando Alonsótól. Alonso végül hatodik lett, míg Button tizedik helyen ért célba. A 2009-es világbajnok úgy gondolja, módosítani kellene a 2-3-as kanyarkombináción, amely a pálya első féktávja.

„Amint a mezőny beszáguldott a 2-es kanyarba, vissza kellett vennem a felfordulás miatt. A tábla a 2-es kanyarban problémás a 2-3-as kanyarokban vívott harcok miatt, úgy gondolom, ezt meg kell vizsgálni” – idézi a gpupdate.net Buttont. A szabályok szerint aki elhagyja a fehér vonalat, csak a tábla megkerülésével térhet vissza, még akkor is, ha épphogy lecsúszott a pályáról – pont ez történt Lewis Hamiltonnal az időmérőn, aki nem tartotta be az előírást, ezért részesült megrovásban.

„Innentől hátrányban voltam, habár az autó rendelkezett a tempóval. A későbbiekben minél előbbre kellett verekednem magam, amit igazán élveztem. Nehéz előzni Szocsiban, de pár manővert össze sikerült hoznom, élvezetes verseny volt. Az, hogy mindkét autó pontot szerzett, egy olyan pályán, amelyről nem gondoltuk, hogy igazán kedvezni fog a csomagunknak, fantasztikus eredmény az egész csapat számára” – beszélt a futam pozitívumairól Button.

Forrás: www.formula.hu – RSS