Button: Vandoorne gond nélkül teljesíti majd a feladatát

F1

2016. március 31. csütörtök, 19:19

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Az F1-es McLaren 2009-es világbajnoka, Jenson Button szerint nem lesz nagy gondja Stoffel Vandoorne-nak azzal, hogy Fernando Alonsót kell helyettesítenie a Bahreini Nagydíjon.

A mai napon fény derült arra, hogy a kétszeres világbajnok spanyol versenyző nem vehet részt a Bahreini Nagydíjon, miután az FIA orvosai megvizsgálták. Az Ausztrál Nagydíjon balesetet szenvedő Alonso helyettese a McLaren tartalékpilótája, Stoffel Vandoorne lesz. Jenson Button szerint a fiatal belga gond nélkül fogja megoldani a rá háruló feladatot.

„Egy nagy baleset után mindig lehetséges, hogy az ember megsérül, és ilyenkor minden elővigyázatosságot be kell tartani, így van ez most is, szóval sajnálatos a dolog, de jó, hogy megvan Alonso helyettese a hétvégére” – kezdett bele a brit a nyilatkozatába.

 Dppi_vandoorne_03.31.

„Stoffel egy nagyon tapasztalt pilóta, versenyzett már néhányszor és nyert is itt tavaly a GP2-ben. Nagyon jól dolgozott együtt velünk, tesztelt is egy keveset, így ismeri az autót, a csapatot és azt, ahogyan működünk” – osztotta meg nézeteit Button a fiatal belgáról.

„Nyilván néhány dolgot meg kell tanulnia, de nagyrészt csak az irányítást, és azt, hogy mi szükséges az időmérőn és a versenyen. Nem egy versenyautóban ült már és biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz vele és jó visszajelzéseket fog adni, amikre éppen szükségünk van” – folytatta a brit versenyző.

Emellett Button úgy gondolja, hogy nem lesz probléma a belga számára az újonnan bevezetett szabály, a csapatrádió korlátozása se: „Nem, sosem versenyzett az F1-ben, amikor mi még minden apró információt megosztottunk a csapattal, így ez nem lehet sokkoló a számára. A GP2-ben nem mondták meg neki verseny előtt és alatt, hogy mit csináljon, így azt gondolom, meglesz a rádió nélkül is. Van néhány trükkös dolog, amit pénteken és szombaton megtapasztal majd, de biztos vagyok benne, hogy ezt is meg fogja oldani.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS