Button: Vandoorne sokáig lesz a McLarennél

F1

2016. szeptember 13. kedd, 17:03

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: McLaren Honda

A csapatból fiatal belga által kiszorított Jenson Button szerint amennyiben utódja boldogul Alonso oldalán – ami persze nem egyszerű feladat –, évekre bebetonozhatja helyét a Honda-motoros F1-es gárdánál.

Jenson Button 2017-ben szögre akasztja a bukósisakot, habár továbbra is a McLaren szolgálatában marad. Helyét a csapat saját nevelésű tehetsége, Stoffel Vandoorne veszi át, az F1 kapujában álló egyik legnagyobb ígéret. Buttonnak közeli élményei vannak a belgáról – egy verseny erejéig csapattársak voltak, mikor Bahreinben Fernando Alonso nem állhatott rajthoz –, talán ezért mondott csupa jót Vandoorne-ról:

„Hogy korrekt legyek Stoffellel, azt kell mondanom, bár sokat elért már a karrierje folyamán, a legtöbb versenyző mégis úgy került eddig a McLarenhez, hogy előtte igazán sokat letettek az asztalra. Ő a legjobb iskolát járta ki, mivel 2013 óta a csapatnál van. Idén árnyékként követte Fernandót és engem, ott volt minden versenyen, mellettünk állt az összes mérnöki megbeszélés során” – kezdte a Sky Sportsnak Button, aki nem zárja ki, hogy 2018-ban visszatérjen a csapathoz.

„Az autó vezetését leszámítva mindenhol ott volt, tehát rengeteget tanult az év folyamán. Tökéletes helyzetben van, de még így is nehéz feladat lesz a McLaren versenyzőjévé válni, amely a világ egyik legnagyobb csapata óriási történelemmel” – mondta az egyszeres világbajnok Vandoorne-ról, akinek a mezőny sokak által még mindig legjobbjának tartott versenyzője ellen kell bizonyítania:

„A feladat nehéz lesz, ráadásul Fernando Alonso mellé kerül. Saját maga miatt lesz fontos, hogy jó munkát végezzen, de ha sikerül neki, akkor hosszú és izgalmas pályafutása lesz a McLarennél. De az is nyilvánvaló, hogy aki nem teljesít jól az első évében, annak következményekkel kell számolnia, a nyomás mindig jelen van” – folytatta Button, aki szerint pilótafronton a McLaren helyzete irigylésre méltó: „A csapat jó pozícióban van, két világbajnokkal rendelkeznek, és ott van Stoffel is, aki éhes a sikerekre. A jövő igazán biztató a McLaren-Honda számára.”

Forrás: www.formula.hu – RSS