BZ Racing Team: Zűrös vasárnap

A BZ Racing Team versenyzői vasárnap két versenyt teljesíthettek a Hungaroringen. A szezon utolsó előtti hétvégéjén izgalomból sem volt hiány.

14095833_1225962154121422_5748216101387350060_n

Balogh Zozó délelőtt abszolút második lett, míg a hétvége utolsó futamán nem tudta befejezni a versenyzést.

Vasárnap reggel minden olyan jól kezdődött. A harmadik helyről rajtoltam. Az autó teljesen rendben volt, amiért nagy köszönet a fiúknak, mert sok dolguk volt vele. A dobogó második fokán ünnepelhettem, ami azt jelentette, hogy a hetedik rajthelyről várhattam a harmadik verseny rajtját. Több balesetbe is belekeveredtem, végül váltóhiba miatt ki kellett állnom. Sajnálom, hogy így lett vége. Októberben szépítünk.”

14089014_1224869044230733_5320955468314665915_n

Baronits Gábor élete második versenyhétvégéjét teljesíthette a Hungaroringen. A vasárnap délelőtti futamot nem tudta befejezni. Délután sikerült végig csinálnia a versenyt.

Izgalmas hétvégén vagyok túl. A második versenyen a 18-ik helyről indultam és már az első kanyar után előztem három autót. Az első kör végére sikerült még kettőt előznöm, de az utolsó kanyarban összeakadtunk vagyis nekem jött Fekete Balázs és mindketten a gumifalban kötöttünk ki. A csapat fantasztikus munkát végzett és egy óra alatt rendbe hozták az autómat így a harmadik versenyen is el tudtam indulni. Igaz utolsó helyről de nagyon izgalmas volt, hisz 18-ik lettem ami azt jelenti, hogy 20 helyet jöttem fel. Úgy gondolom, hogy a második versenyhétvégémen ez nem rossz teljesítmény. Várom az októbert.”

14102303_1224868967564074_396580395756703776_n

Kovács Kolos háta mögött is egy mozgalmas vasárnap áll.

Az első versenyen a 3. jelyről rajtoltam, majd a rajtnál feljöttem az első helyre. Egész nagy előnyt tudtam kiautózni, viszont sajnos bejött a safety car. Miután kiment, nagyokat csatáztunk, szerintem nem szabályosan de végülis bejöttem a 2. helyre. Az utolsó versenyem nem volt izgalommal teli. A rajtnál megtartottam a 2. helyem és utána védekeznem kellett, ezáltal az első ellépett. Összességeben örülök mert az autónak nem lett nagy baja és az összes versenyen dobogóra állhattam.”

Most egy kisebb pihenőt kapnak a csapatok. Október közepén az utolsó felvonással a Hungaroringről jelentkezik újra a BZ Racing Team.