Cagliari-Milan 0-1: Játékos statisztikák

Összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat a Cagliari elleni győzelem után.

A Milan 30 fordulót követően továbbra is a tabella első helyén áll 66 ponttal, a mérleg 20 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség, valamint 56 rúgott és 29 kapott gól. Jelen pillanatban 3 pont az előny a második Napolival és 6 pont a harmadik Interrel szemben, amely egy meccsel kevesebbet játszott.

A csapat egy szezonon belül 15 egymást követő idegenbeli bajnoki mérkőzésen szerzett legalább egy gólt, ami a klub története során másodjára fordult elő. Ezt megelőzően először az 1967/68-as idényben.

A Milan a 2021/2022-es szezonban 11 idegenbeli győzelemnél jár a Serie A-ban, ami kiemelkedő szám az európai topligákban a Manchester Cityvel holtversenyben.

A 21. században a piros-feketék a 27. győzelmüket aratták a Cagliari ellen a bajnokságban. Ebben az időszakban egyik más csapatot sem sikerült többször legyőzni.

A Milan az előző nyolc bajnoki meccsén veretlen, a mérleg 5 győzelem és 3 döntetlen. Ennél hosszabb aktív veretlenségi sorozata csak a Juventusnak (15) van.

Ismael Bennacer a második gólját lőtte az idei szezonban. Legutóbb még októberben a Bologna kapuját vette be. Érdekesség, hogy ez az első olyan idénye az algériai középpályásnak, amelyben egynél többször volt eredményes a Serie A-ban.

Bennacer győzelmet érő gólját 12 egymást követő pontos passz előzte meg.

Ebben a szezonban a Milan jár a legtöbb tizenhatoson kívülről szerzett gólnál (11) az európai topligákban.

A piros-feketék a márciusi hónapban 4 tétmérkőzést játszottak és kapott gól nélkül hozták le mindegyik összecsapást: Inter-Milan 0-0, Napoli-Milan 0-1, Milan-Empoli 1-0, Cagliari-Milan 0-1.

Mike Maignan idén 24 meccsből 11-et hozott le kapott gól nélkül a Serie A-ban, ami 45 százalékos hatékonyságnak felel meg. Ennél jobb statisztikával egyetlen kapus sem rendelkezik azok közül, akik legalább 5 meccsen védtek az olasz élvonalban a szezonban.

Davide Calabria mutatta be a legtöbb sikeres szerelést (4) a csapatból.

Franck Kessié nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a mezőnyben.

MECCS STATISZTIKÁK:

42% LABDABIRTOKLÁS 58%
13 LÖVÉSI KÍSÉRLET 21
1 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 6
0 GÓLOK 1
8 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 9
4 BLOKKOLT LÖVÉSEK 6
1 KAPUFA 1
222 PONTOS PASSZOK 366
67% PASSZPONTOSSÁG 80%
6 SZÖGLET 5
1 LES 0
4 VÉDÉS 1
13 SZABÁLYTALANSÁG 14
1 SÁRGA LAP 0
0 PIROS LAP 0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L GP CS SZ SP P% KP MP MF HI
MAIGNAN 94′ 21 62% 19(6)
CALABRIA 94′ 2(1) 1(1) 4 42 72% 1 10(8) 2(1) 13(5)
KALULU 94′ 1 46 96% 2(1) 7(1) 6(5)
TOMORI 94′ 3 32 80% 3(3) 3(1) 8(3)
HERNANDEZ 94′ 2(1) 2(2) 3 27 84% 5 9(7) 4(1)
KESSIE 94′ 2(0) 1(1) 37 80% 1 5(1) 1(0) 4(1)
BENNACER 94′ 3(1) 4(3) 3 49 80% 2 13(9) 7(2) 6(3)
MESSIAS 78′ 2(1) 2(2) 3 17 61% 2 7(6) 4(2) 2(0)
DIAZ 71′ 1(0) 1(0) 1 26 87% 3 5(1) 4(0) 1(1)
LEAO 71′ 2(1) 1(1) 2 16 89% 5(3) 2(1) 1(1)
GIROUD 87′ 4(0) 1 26 81% 1 4(3) 7(5)
IBRAHIMOVIC 7′ 1 50% 2(0)
REBIC 23′ 2(1) 4 67% 1 3(0) 1(0)
KRUNIC 23′ 2(2) 13 100% 2(2)
SAELEMAEKERS 17′ 1(0) 3(1) 9 75% 2 3(1)

jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | GP – gólpassz | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | SP – sikeres passzok | P% – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

1. KESSIÉ – 9,33 KM
2. BENNACER – 8,97 KM
3. CALABRIA – 8,50 KM
4. HERNÁNDEZ – 8,10 KM
5. KALULU – 8,06 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

1. HERNÁNDEZ – 33,57 KM/H
2. KALULU – 33,17 KM/H
3. LEAO – 32,87 KM/H
4. MESSIAS – 31,55 KM/H
5. DIAZ – 31,54 KM/H

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ