Calabria: “Fontos volt, hogy jól kezdjük a szezont”

Davide Calabria, a Milan új csapatkapitánya szerint mindkét kapott gól elkerülhető lett volna egy kicsit nagyobb odafigyeléssel, azonban nagyon örül a győzelemnek és beszélt arról is, hogy milyen a mentalitás az öltözőben.

A Milan 4-2-es győzelemmel kezdte a szezont a Serie A 1. fordulójában és ez volt az első alkalom, hogy Calabria a Milan állandó csapatkapitányaként vezette ki a pályára a csapatot. Az olasz válogatott jobbhátvéd remek játékkal, egy gólpasszal és egy kiharcolt tizenegyessel járult hozzá a győzelemhez.

“Nagyon fontos volt, hogy jól kezdjük a szezont. Az előző idényben sokszor viseltem a csapatkapitányi karszalagot és ez nagy megtiszteltetés számomra, mint mindig. A karszalag viselése mindig extra motivációt ad, mindig jó érzés vezetőnek lenni a csapatban és irányítani a társakat. Nyilvánvalóan a legfontosabb a győzelem, nagyszerű meccsünk volt.” – mondta Calabria a Milan TV-nek.

“Tisztában vagyunk azzal, hogy a bajnokság taktikailag nagyon erős, mert minden csapat jól felkészült, ezért minden a legapróbb részleteken múlik. Egy ilyen mérkőzésen, mint az Udinese elleni volt, egy kis hiba is megnehezítheti a dolgokat. Elégedettek vagyunk ezzel az eredménnyel és egész héten keményen dolgoztunk, hogy a lehető legjobb formában legyünk erre a mérkőzésre. A csapatnak már megszilárdult a mentalitása és nem szabad, hogy bármi elvonja a figyelmünket az elkövetett hibákról. Ilyen nem fordulhat elő és ezen javítanunk kell. A mérkőzés elején és a félidő végén nem kaphatunk ilyen gólokat. Még nem elemeztük a visszajátszásokat, de egy kicsit nagyobb odafigyeléssel elkerülhettük volna ezt a két kapott gólt. Nem szabad, hogy ezek a hibák túlságosan felzaklassanak, mert erős csapat vagyunk, amely akár 5 gólt is tud szerezni 5 perc alatt. Meg kell őríznünk ezt a mentalitásunkat, hogy a felmerülő nehézségek ellenére mindig sikerül megszerezni a három pontot.”

“Őszintén szólva nagyon boldog vagyok. Mindig jó érzés hozzájárulni a gólhoz, gólpasszt adni vagy éppen tizenegyest kiharcolni, mert ezzel segíted a csapatodat. Csak az számít, hogy a csapat nyerjen és jól teljesítsen. Ez egy új utazás kezdete, de még csak az első lépést tettük meg az előttünk álló hosszú úton. Örülök az eredménynek, azonban továbbra is keményen kell dolgoznunk, mert ebben a szezonban még nagyobb dolgokat tudunk elérni.”