Calabria szeretné meggyőzni Mihajlovicot

A csapat egyik tehetséges védője, David Calabria tavaly nyáron került fel Sinisa Mihajlovic kérésére a Primavera csapatból. A szezon előtti felkészülési mérkőzéseken meggyőzte a szerb trénert, így maradt a felnőtteknél. Jelen pillanatban még Ignazio Abate és Mattia De Sciglio előtte áll a sorban, de elmondása szerint azért küzd, hogy bekerüljön a kezdőbe.

“Azon dolgozom minden nap, hogy tartsam a ritmust a csapattársakkal, akik többet játszanak nálam. Meg akarom győzni az edzőt. Jó kapcsolatom van az edzővel, hiszen ő adott nekem év elején esélyt és bizalmat, hogy pályára léphessek a felnőtt mérkőzésen. Jelenleg nagyobb bizalmat szavaz más játékosoknak, de ezek a döntések meghozták az eredményt. Célunk, hogy indulhassunk a Bajnokok Ligájában. Tetszettek azok a pletykák miszerint kölcsönbe kerülök, de ebből semmi sem igaz. Boldog vagyok itt Milanóban, érzem a bizalmat a csapat és a vezetőség részéről is.” – mondta a fiatal védő.

Calabria az idei szezonban 4 bajnoki és 1 Olasz kupa mérkőzésen léphetett pályára. Télen egyébként néhány klub jelezte érdeklődését a játékos iránt, de komoly egyeztetések nem történtek vele kapcsolatban.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS