Calhanoglu a kezdetekről, a Milanról és Gattusóról

Hakan Calhanoglu, a Milan török válogatott játékosa kezdetben nehézségekkel küzdött, azonban idővel alapember lett a csapatban és élvezi Gennaro Gattuso bizalmát.

A 24 éves támadó 2017 nyarán 22 millió euróért csatlakozott a piros-feketékhez a német élvonalban szereplő Bayer Leverkusen együttesétől. Calhanoglu ebben a szezonban 36 tétmeccsen 5 gólt és 8 gólpasszt jegyzett, az előző fordulóban pedig nem akárhogyan ünnepelte gólját a Chievo ellen, ugyanis megcsókolta a klub címerét.

“A Chievo elleni gólom után megcsókoltam a Milan címert és mostantól mindig így fogok ünnepelni, ha betalálok. Ez volt az első alkalom, soha nem tettem ilyet Németországban, sem a Hamburgban, sem a Leverkusenben. Folyamatosan növekszik az önbizalmam, jól érzem magam a pályán és azon kívül egyaránt. Az elmúlt néhány hónapban számos jó mérkőzést játszottunk, de a fontos mérkőzések csak most jönnek, azaz a Juventus és utána rögtön az Inter ellen. Nyernünk kell és nem fontos, hogy gólt szerzek-e vagy sem, csak a győzelem számít. Csapatként kell játszanunk és akkor nyerhetünk ellenük.” – mondta Calhanoglu.

“Szabadrúgások? Ez nyomás kérdése is. A szabadrúgás volt talán az első szó, amit megtanultam olaszul. Ismerem a statisztikámat, Németországban 15 gólt szereztem szabadrúgásból. Az ellenfelek megpróbáltak nem szabálytalankodni, különben gólt szereztem.”

“A Juventus egy nagyszerű csapat, amely kétszer játszott döntőt a Bajnokok Ligájában. Kiváló támadóik vannak és óvatosnak kell lennünk Higuaínnal, Pjaniccal és Dybalával szemben. Nem hiszem, hogy a Real Madrid elleni meccs befolyásolni fogja őket, hiszen profi játékosok. Csak saját magunkra kell összpontosítanunk. Gattusóval megtanultunk csapatként játszani és megmutattuk a képességeinket. Sok új játékos volt, új arcok, új karakterek. Időre volt szükség ahhoz, hogy összeszokjunk és barátok legyünk. Például most már tudom, hogyan játszik Suso és Bonaventura. Ismerem őket és tudom, hogyan helyezkednek. Novemberi edzőváltás? Ilyen a labdarúgás, az edzők jönnek-mennek. Mindenkinek megvan a maga edzésmódszere, filozófiája és játékrendszere.”

“Posztom? Korábban a Leverkusenben játszottam a bal oldalon és nagyon jól érzem magam. Nagyon jól megértjük egymást Rodriguezzel és Bonaventurával. Gattuso szerepe? Arra ösztönöz minket, hogy az összes edzésen 101 százalékot nyújtsunk és ez tetszik. A csapat is jól teljesít. Ami engem illet, az edző sokat segített nekem. Rengeteget beszélt velem és éreztette, hogy bízik bennem. Mentális szempontból erősebbé tett és a szakmai stábbal együtt csodálatos légkört teremtettek Milanellóban. A nehéz időkben a csapattársaim, valamint Fassone és Mirabelli is sokat segített.”

“Legnagyobb nehézségek? Ezelőtt sohasem játszottam Németországon kívül, így nem ismertem a nyelvet és nagyon nehéz volt kommunikálni. Az első hónap nehéz volt, egy szállodában laktunk és nem volt otthonunk. Most már minden jobb. A Casa Milanhoz közel lakunk, tehát ha bármi probléma van, egy percen belül az irodában vagyok.” – mondta nevetve.

“Szeretem Milánót, meglátogattuk a Dómot, ami gyönyörű. Sok üzlet van körülötte, így a feleségemnek van lehetősége vásárolni. Az olasz emberek hasonlóak, mint a törökök. Nagyon kedvesek és barátságosak. Szabadidőmben szeretek otthon lenni, a feleségem nagyon jól főz. Csapattársaim? Rodriguez áll a legközelebb hozzám. Borini is sokat segített nekem, hogy megtanuljak olaszul és a szállodában sok időt töltöttem együtt Contival.”

Calhanoglu török szülők gyermekeként született Németországban, Mannheimben. Családi háttere miatt egészen fiatalkorától kezdve a török válogatottban szerepelt. “Nem volt könnyű döntés. Hálás vagyok Németországnak, hiszen ott születtem és ott lettem focista, de Törökország az otthonom és a családom is ott él.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS