Calhanoglu: “Boldog vagyok, ez az én évem lehet”

Hakan Calhanoglu, a Milan török középpályása elmondta, hogy sokkal motiváltabb, érettebb és komolyabb, mióta édesapa lett.

A 25 éves játékos két évvel ezelőtt érkezett a Bayer Leverkusen együttesétől és nem sikerült teljes mértékben beváltania a hozzá fűzött reményeket. Calhanoglu az előző bajnoki szezont 36 meccsen 3 góllal 6 gólpasszal zárta.

Vincenzo Montella és Gennaro Gattuso után Marco Giampaolo lesz Calhanoglu harmadik edzője a Milannál. A török válogatott játékos a nyilatkozatában beszélt a csapatról, a formájáról, a jövőjéről, a kislányáról, valamint Giampaolóról is.

“Mindig a fejlődésre törekszem és olyan ember vagyok, aki nem elégedett. Ha munka vár elvégzésre, az elsők között vagyok ott. Egy teljesen új szezon kezdődik, egy új edzővel és egy új játékrendszerrel, tehát új lelkesedéssel is dolgozom.” – mondta Calhanoglu a Gazzettának.

“A kislányom, Lya születése megváltoztatta az életemet. Ha most csinálok valamit, akkor azt érte csinálom. Azt gondolom, hogy jó apa leszek. Azt szeretném, hogy ha felnő olyan legyen, mint az édesanyja, aki egy erős karakterrel rendelkező nő. A lányom születése fordulópont volt az életemben. Megváltoztatta az életemet és sokkal érettebb lettem. Nyilvánvalóan ez hatással van a munkára, így még motiváltabb és komolyabb vagyok.”

“A kevesebb beszéd, több munka hozzáállás híve vagyok. Többet akarok tenni. Szeretnék néhány dolgot elmondani. Teljesen megváltozott a játékom, mióta Olaszországba jöttem. Szükség szerint változnia kellett. Németországhoz képest itt többet kell futni és nagyobb figyelem összpontosul a védekezésen, még az olyan támadó szellemű játékosok számára is, mint én. Nem könnyű átalakulni, de hozzászokom és örömömre szolgál, hogy segíthetek a védekezésben is.”

“A valóság az, hogy soha nem adtam fel, mert ilyen a karakterem. A csapatért és a mezért játszom. Tudom, hogy még sokat fejlődhetek. Egyszerűen ez az én évem lehet. A jövőm? A Milan játékosának érzem magam és soha nem kételkedtem a maradásomban, mert itt vagyok boldog. Ezt elmondtam az ügynökömnek is.”

“Giampaolo? Taktikailag más a helyzet, mint korábban. Az edző számos csodálatos koncepciót követ és agresszív játékot követel, így labdavesztésnél azonnal vissza kell támadnunk, hogy visszaszerezzük. Nagyszerű elképzelése van a futballról. A 4-3-1-2 több megoldást kínál és számos gólszerzési lehetőséget eredményez, mert több játékos van a kapu közelében. Trequartista pozíció? Ott játszom, ahol az edző akarja, de nyilvánvalóan ez a felvetés izgalmas. Egy 10-es játékosnak tartom magam és erről már beszéltünk az edzővel. Érdekes megoldás lehet az is, hogy a védelem előtt játsszak registaként.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS